Balatonlellén június 1-jén lépett hatályba az a rendelet, amely szabályozza az alkoholfogyasztást közterületen.

Balatonlelle szigorít, az önkormányzat közterületen tiltja a szeszes italok fogyasztását – derül ki a rendőrség weboldalán.

A szabályozás alapján tilos alkoholos italt fogyasztani

  • az utcákon,
  • a tereken,
  • a parkokban,
  • a sétányokon,
  • a játszóterek környezetében,
  • valamint Balatonlelle egyéb közterületein.

A tilalom nem érinti a vendéglátóhelyek belső tereit és engedéllyel működő teraszait, a rendezvények kijelölt területeit, a vásárok és fesztiválok helyszíneit, a közforgalmú strandok kijelölt területeit és a Rendezvénytér területét. Mint írják, a szabályok megszegése esetén hatósági intézkedéssel, és szankció alkalmazásával járhat.

Siófokon először egy évtizede korlátozták egyes helyszíneken az alkoholfogyasztást, azóta ez a város teljes közigazgatási területén tilossá vált. 2025 őszén Balatonfüred is döntött: több megjelölt területen tilos szeszes italt fogyasztani és dohányozni.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton, Balkányi László - We Love Budapest)

Címkék