Másfél kilométer hosszú partszakasz lesz kizárólag az Erzsébet-táborok használatában az idei évtől.
„A tábor mellett közvetlenül elterülő partszakasz 2024-től a tábor területéhez tartozik, azt kizárólagosan a táborozók használhatják, ami tovább növeli a gyermekek táborozásának biztonságát” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Erzsébet-táborok tulajdonosa, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány arról a fonyódligeti partszakaszról, amely eddig közös használatú, szabad területként működött.
Mint írják, már 2019-ben lezártak az alapítvány számáranéhány részt a fonyódligeti Erzsébet-tábor szomszédságában található partszakaszból, ám ekkor még vállalniuk kellett, hogy nem akadályozzák az önkormányzat tulajdonában álló, most lezárásra váró terület, azaz a „közpark-szabadstrand (...) megközelítését és rendeltetésszerű használatát”.
A cikkből az is kiderül, hogy a mostani lezárással egy magánút létrehozását is tervezik az Erzsébet-tábor déli oldalán, a kerékpáros és a gyalogos forgalom azonban továbbra is biztosított lesz – teszik hozzá.