A tanösvény, ami felfedi a Balaton-felvidék tájképének egyik fontos titkát

Rövid, de sok érdekes információval szolgál az alsóörsi Vöröskő tanösvény (ami nem ugyanaz, mint a balatonalmádi Vörös homokkő tanösvény). Egy ebéd utáni sétához is tökéletes, de össze lehet kötni egy hosszabb, a közeli kilátókat is útba ejtő kirándulással.

A tanösvényt megközelíthetjük az alsóörsi Amfiteátrum (Amfi) területéről vagy az előtte haladó Balaton-felvidéki Kéktúra (BFKT) útvonaláról is (az Amfit elhagyva a T jelzésen letérve), kis kerülővel. Ha az előbbit választjuk a rendezvényközpont nyitvatartási idejében, akkor a nézőtér felett, az íjászpálya felé vezető úton kell elindulnunk, és hamarosan meg is látjuk az első, kissé viharvert táblát. Innen jobbra fordulunk, és egy kellemes erdei séta után érjük el az egykori bányaudvart, amit a 850 méter hosszú tanösvény körbejár.

A tanösvényen megtudhatjuk, hogy a kőbánya az 1970-es évek végéig működött ezen a területen, a kibányászott követ pedig nemcsak a közeli településeken és a szőlőhegyeken használták, hanem még a Déli pályaudvarra is jutott a nyersanyagból. A felhagyott bánya területét 2001-ben rendezték, a tanösvényt pedig 2016-ra újították fel.

Arra is választ kapunk, miért tűnik dúsabbnak ezen a tájon a növényzet: a vörös homokkő alapkőzeten kialakult talajok mésztartalma alacsony, eltérően a Balaton-felvidéken megszokottól, ezért az enyhén savanyú talajok közé tartoznak, amelyekből könnyebben fel tudják venni a tápanyagokat. A talaj vízháztartása is kedvezőbb, mint a Balaton-felvidék száraz, meleg lejtőin, ezért az ilyen talajon nagyobbra nőnek a fák, lombkoronájuk zárt erdőket alkot, a legjellemzőbb fajok pedig a csertölgy, a kocsánytalan tölgy és a virágos kőris.

A tanösvény egy kis magaslatra vezet, innen szép kilátás nyílik a tóra és a Somlyó-hegyre.

Érdemes körültekintően sétálni, mert a területen alakították ki az alsóörsi Bringaparkot is, nem kizárt, hogy moutain bike-ok fognak elszáguldani mellettünk vagy előttünk.

A kő, amitől vörös a Balaton-felvidék

A permi vörös homokkő két sávban található meg a Balaton-felvidéken: az egyik Balatonfűzfőtől Aszófőig terjed, és mintegy 3 km széles, a másik, 5 km-es sáv pedig Badacsonyörs és Zánka között jelenik meg a felszínen. Számos kőfejtő, kőbánya található a környéken, nem véletlen, hogy a kőfejtő kőbányászat régi magyar elnevezése kővágó volt, ami települések nevében is előfordul.

Már a rómaiak is bányászták a kőzetet, és alkalmazták az utak burkolásánál, a villák építésénél. Egy Árpád-kori, 1290-ből származó oklevél említi a malomkőnek alkalmas kő bányászatát, de nem csak erre a célra bányászták a vörös követ. Az Architextura blogon azt olvashatjuk, hogy a középkori magyar építészetben előszeretettel használták az uralkodóházra utaló vörös-fehér színkombinációt, amihez a vörös kövek sokkal elegánsabb megoldást nyújtottak, mint a falfestés.

Stószfúró, spichammer, pancsetta

A kőbányászattal és kőfaragással foglalkozó szakemberek (ritzerek) a középkortól kezdve német nyelvterületről érkeztek Magyarországra. Először csákánnyal és ásóval megtisztították a talajréteget, ami a követ fedte. Ezalatt töredezett kőzetrétegek rejtőztek, az itt található gyengébb minőségű kőanyagot kerítésekhez, járdákhoz használták fel. Az alsóbb rétegekben található terméskőbe lyukakat fúrtak az „erek” mentén, ezekbe vasékeket vertek, az ékeket pedig hosszú nyelű kalapáccsal ütötték addig, amíg a kő a kívánt irányban meghasadt. Szerszámaiknak német vagy olasz elnevezései voltak, pl. stószfúró, spichammer vagy pancsetta.

Vörös homokkőből készültek a parasztházak, a kúriák, de még a templomok, kápolnák is a lelőhelyek közelében. A kőfalak nem mindig láthatók, mert a hagyományos magyar építészetben ezeket bevakolják, így a kőzet leginkább a lábazatokon, a kerítéseken, a támfalakon megfigyelhető.

A vörös homokkő bányászata a XIX. század elején virágzott fel igazán, amikor megnőtt a kőzet iránt az igény az utak burkolásához, a vasútépítéshez és később a kikötők hullámtörő kövekkel való megerősítéséhez. A kereslet hanyatlása a XX. század közepén következett be, a beton és a műkő megjelenésével.

A templomtól a mosóházig

A Balaton-felvidék bizonyos vidékein a vörös homokkő a látkép és a településkép része, felhasználására számos példát találunk. A kőzet felhasználásának egyik legszebb példája a felsőörsi Szent Mária Magdolna-templom, ahol a templom bejáratánál érdemes megfigyelni a szépen faragott állat- és emberfigurákat is.

Vörös homokkőből épült 1935-ben a Csere-hegyi kilátó, és ezt az építőanyagot használták a balatonfüredi Krisztus király-templom építéséhez és a veszprémi Lackó Dezső Múzeumhoz is. A másik, Zánkától Badacsonyörsig húzódó vöröshomokkő-zónához tartozik a kővágóörsi mosóház, de Balatonhenye csendes utcáin is számos ilyen házat láthatunk.

Aki még többet szeretne megtudni erről a kőzetről, járja végig a balatonalmádi Vörös homokkő tanösvényt vagy a szintén balatonalmádi Köcsi-tó tanösvényt.

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)