Balatonmáriafürdőn az önkormányzat helyi védelmet rendelt el, és országos védelem megszerzését kezdeményezte a Hullám utcával párhuzamos, két strand közötti, 17 hektárnyi parti nádasára – tájékoztatta a település polgármestere, Galácz György a HírBalatont.

A terület egykor az állami gazdaság birtokában volt, ma már féltucatnyi magántulajdonos kezében van, akik között 

akad jogkövető, de olyan is, aki a szabályozástól eltérően használja a területet a mai napig, és ezt a helyi lakosság nem tudja tolerálni. Értékrendünk szerint olyan beavatkozások történtek, amelyek nagymértékben rombolják a természetes környezetünket

– fogalmazott a polgármester. Bár a helyi védettségetmint a cikkből kiderült – mindössze három hónapra lehet elrendelni, Galácz György szerint ez idő alatt az illetékes hatóságoknak több, és egyértelműbb lehetőségük van intézkedni a természetkárosítókkal, szabálytalankodókkal szemben, valamint szakmailag elő tudják készíteni, hogy elérjék a végső célt,

az országos védetté nyilvánítást.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park is támogatja a település törekvéseit szakmai munkájával, egyebek mellett az érintett nádas területhasználati szabályainak kidolgozásával. A közeljövőben a terület tulajdonosaival is egyeztet az önkormányzat – teszik hozzá.

Címkék