Nemrég derült ki, hogy 2026-ig biztosan lesznek koncertek a Gyárkert Kultúrparkban, most pedig mutatjuk az idei év fellépőinek névsorát.

A volt bútorgyár helyén tavaly Veszprémben létrehozott népszerű koncerthelyszínen, a Gyárkertben idén is folytatódnak a koncertek:

június 21-én Necc Party nyitja meg a szezont, ugyanazon a hétvégén érkezik a Quimby, az azt követő hetekben Rúzsa Magdi, Beton.Hofi, a Kispál és a Borz, valamint Ákos újrázik majd, de Dzsúdló, a Punnany Massif, Korda György és Balázs Klári, Hobo, a Bëlga és a Hooligans is színpadra lép nyáron.

A koncerthelyszín sajtóközleményéből kiderült: a programban helyet kapnak veszprémi zenekarok is, akik a főkoncertek előtti bemelegítő hangulatról gondoskodnak majd. Mint írják, a fellépők listája még nem teljes, a szervezők további nevek bejelentését ígérik az elkövetkező hetekben.

A Gyárkert jegyértékesítése április 23-án indul, az első 48 órában kizárólag a Veszprém Kártyával rendelkezők jogosultak a kedvezményes, early bird jegyek megvásárlására. A nagyközönség április 25-től érheti el a belépőket. A teljes program itt érhető el.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék