Negyedik alkalommal nyitott meg Köveskálon a szabadtéri Káli Art-Park, ahol a Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat nyertesét is kihirdették.

A legjobb pályaművet és az egymillió forintos díjat idén a Munkácsy Mihály-díjas Gaál Tamás szobrászművésznek ítélték oda, derült ki a sajtóközleményükből.

Mellette Domonkos Atilla, Éles Lóránt, Erős Ágost Koppány, Kecso Kristof, Kozma Anita, Leitner Levente, Magyari Balázs, Mindák Gergely, Nagy Dániel, Palatinus Dóra, Parlag István, Plank Antal, Ruppert János, Vizsolyi János művei is megtekinthetők. A szobrok mellett található QR-kódok segítségével egy digitális kalauz érhető el az olvasók számára, amiben megismerhető a művészek üzenete, szándéka, a művek háttere.

A Káli Art Inn butikhotel 2020-ban alakította ki kertjében a Káli Art-Parkot, és írta ki első pályázatát, amiben a szobrászművészeket szólították meg. Már az első évben több tucat jelentkező vett részt és azóta is népszerű a felhívás. A zsűriben többek között Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria jelenkori gyűjteményének vezetője, Szabó Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész, egyetemi docens, Topor Tünde művészettörténész és Tóth Pál Sándor gyűjteménykezelő is helyet foglalt.

Molnár Júlia, a Káli Art Inn tulajdonosa a megnyitón arra hívta fel a figyelmet, hogy a szobrok nehezebb helyzetben vannak, mint a festmények: több teret igényelnek, emiatt kevés lakásba, házba jutnak el. Ezért is tartották tökéletes helyszínnek virágoskertjüket, a kiállítás otthonát.

A szobrokat bemutató kortárs kiállítás októberig tekinthető meg térítésmentesen, minden nap 10 és 17 óra között a Káli Art-Parkban.

(Borítókép: Szuromi Judit - Káli Art Inn)

Címkék