„Azokban a kikötőkben, ahol eddig csak hétvégén közlekedtek hajók az előszezonban, ott már hétköznapokon is lehet hajózni” – adta hírül a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) sajtóközleményében. Július első hétvégéjével elkezdődött tehát a hajózási főszezon, az új katamaránok Fonyód – Badacsony között, valamint a Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon közlekednek, míg a kompok – nyári menetrend szerint – Szántódrévből 7:00 és 23:30 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 23:45 között félóránként, vagy ha az indokolt, akár gyakrabban is.
Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója az előszezonban tapasztaltak alapján azt mondta: idén 150 ezerrel többen vették igénybe a BAHART szolgáltatásait, mint az előző évben. Ez a növekedés a kerékpárt szállítók esetén a legnagyobb 2023-hoz képest:
közel 68 ezer kerékpárt szállítottak a BAHART hajói, mely majdnem 40%-kal haladja meg a 2023-as számot – tette hozzá Veigl Gábor.
Esti chill és cirkuszkavalkád-hajók
Jelenleg tizenöt kikötőből indul sétahajó, tizenháromból naplemente-sétahajó, tízből gyerek-, kilencből pedig bulihajó. Újdonság, hogy idén szerdánként már egy Siófokról kifutó esti chill hajóval – kellemes háttérzene és egy koktél kíséretében – élvezhetjük a Balaton hullámait, valamint péntekenként a Balatonfüredről és Fonyódról induló cirkuszkavalkád-gyerekhajót is választhatjuk.
Jegyek és további infók itt elérhetők.
(Borítókép: Balatoni Hajózási Zrt.)