„Nagyon sokan közülük még soha nem látták a Balatont” – Interjú Havasi Zoltánnal a Nekünk a Balaton-projektről

We Love Balaton: A Nekünk a Balaton-projekt kezdeményezésével kapcsolatban azt mondtad egy videóban, hogy nektek is teljesen újdonság volt az egész, amikor elkezdtétek két éve. Hogyan született meg az ötlet?

Havasi Zoltán: Ez egy érdekes történet, mert tulajdonképpen csak szerettem volna egy lángos alakú gumimatracot. Egyszerűen arra gondoltam, hogy ha ennyi fánk és unikornis formájú matrac van, akkor miért nincs egy lángos formájú is, hiszen az tök jól működne itthon. Aztán végül is ebből az agymenésből alakult ki az, hogy akár a Balatont és a rászorulókat is közelebb hozhatnánk egymáshoz. Annak az ügynökségnek a vezetőjével ültünk le beszélgetni erről, akikkel hat éve dolgozunk együtt, és ez lett a konkrét eredménye: már harmadik éve annak, hogy szépen működik a Nekünk a Balaton. Családokat és gyerekeket viszünk el nyaralni a tóhoz, vagy fordított esetben a balatoni hangulatot visszük el a hajléktalanszállókra vagy a gyermekotthonokba. 

WLBa: Hogyan épülnek fel a balatoni nyaralások és a szállóbulik?

H. Z.: Idén a nyaraltatások indultak el előbb. Az érintetteket csoportosan visszük pihenni, három napra. Idén az Age of Hope gyermekvédelmi alapítvánnyal közösen szervezzük ezeket, illetve olyan intézményekkel, ahonnan tudnak biztosítani nevelőt, aki figyel rájuk és vállalja a felelősséget. Persze tőlünk is van egy-két munkatárs, és a családok esetében is felhívjuk a figyelmet, hogy a családfőnek is felelőssége van. A Vöröskereszt egyik balatoni pihenőhelyén bérlünk szobákat, és a helyszínt, a programokat, az ételt meg a teljes ellátást is mi adjuk. Hasonló a helyzet a szállóbuliknál is, amik július közepén indultak, és augusztus végéig tartanak. Itt az a cél, hogy a szállóra költözzön be a balatoni hangulat, amit lángossal, kukoricával, fagyival, gyermekeknél arcfestéssel érünk el.

„Végre megint hallottam élő zenét. Azt érzem, hogy újra él a lelkem.” (Lakó a női szállón)

WLBa: Az emberek hogyan reagálnak, amikor kiderül, hogy nyaralni viszitek őket? Milyen a fogadtatás?

H. Z.: Sokszor fel sem fogják először. Nem értik, hogy miért ők lettek kiválasztva, de aztán óriási az öröm. Nagyon sokan közülük még soha nem látták a Balatont. Kicsit úgy kell ezt elképzelni, mintha egy átlagos itthoni embert megkeresnének azzal, hogy elviszik őt Hawaiira.

WLBa: És milyen megérkezni a Balatonhoz?

H. Z.: Először nagyon izgulnak, és meg akarnak felelni nekünk, de ezt idővel levetkőzik, és megértik, hogy itt az a fontos, hogy élvezzék, meg mi is annak örülünk. Sokan akkor kezdenek el ismerkedni a Balatonnal, amikor először megpillantják „azt a kékséget″. Előfordul, hogy nem is mernek bemenni a vízbe, félnek az ismeretlentől. Ha felbátorodnak, nagyon jól érzik magukat. Volt olyan többgyermekes család, ahol annak örültek a legjobban, hogy a szülők külön szobában alhattak. A mindennapos túlélés közben elhalványul a nyaralás igénye, pedig mindenkinek szüksége van rá. Ez tölt fel hónapokra, amit mi első kézből látunk is. Az embereknek újra van miről beszélni, megoszthatják egymással ezeket. Feltölti őket, és nagyon fontos, hogy ezeket mi biztosítjuk nekik.

„Az az egyik legjobb a nyaralásban, hogy mindenki saját ágyban alszik.” (Anyuka)

WLBa: A Nekünk a Balaton-szállóbulik fogadtatása is hasonló?

H. Z.: Igen. Amikor megérkezünk egy ilyen helyre, és elkezdjük berendezni a szállók udvarát, akkor mindig vannak, akik rögtön szeretnének segíteni a pakolásban, az előkészületekben. Kicsit izgulnak is, hogy most valami újdonság történik. És van is minden, ami egy jó balatoni élményhez kell: főtt kukorica, lángos, fagyi, medence, és egy szintis srác is mindig érkezik, aki zenét szolgáltat. Amikor elindul a buli, mindenki nagyon jól érzi magát, és egy pillanat alatt előbújik a gyermeki énjük. Együtt esznek, játszanak, bemerészkednek a vízbe, ha nincs fürdőruha, akkor ruhástul. Teljesen elengedik magukat, élvezik a zenét, és sok balatoni élmény is előkerül a gyermekkorokból.

WLBa: Hogyan gondolnak vissza a balatoni élményeikre?

H. Z.: Nagyon jó élményekről meséltek, és ez borzasztóan erős hatással van rájuk. Visszajönnek az emlékek, megosztják egymással, és egy pillanat alatt a múltban találják magukat. Azokban az időkben, amikbe visszarepülnek gondolatban, ők még nem hajléktalan emberek voltak. Más élethelyzetben voltak, az is lehet, hogy egy sokkal jobban. Ezek után tényleg szívszorító az, hogy ezeknek az életeknek miért itt kell befejeződniük. És nagyon fontos, hogy ezek bármilyen átlagos ember emlékei is lehetnek, nem kell ehhez hajléktalannak lenni. Tényleg nagyon rövid idő alatt találhatja magát valaki az utcán, legyen most éppen bármilyen helyzetben. Bármilyenben.

„A Balatont azért szeretem, mert tudunk ugrálgatni, hajózni, meg mindenki boldog.” (Kisfiú)

WLBa: Hogyan végződnek ezek az események? 

H. Z.: Nagyon hálásak, néha már túlzottan is. Rengeteg köszönömöt hallunk egy ilyen rendezvény vagy nyaralás során, folyamatos a hálálkodás, ami egy idő után már sok is tud lenni. Ez furcsán hangzik, de tényleg azért csináljuk ezt, hogy ők jól érezzék magukat. Nehezen engedik bele magukat, ha pedig sikerül, nem győznek elég hálásnak lenni.

WLBa: Vannak olyan szolgáltatók, akik – megismerve a célotokat – tekintettel vannak erre, és kedvezőbb árazást biztosítanak?

H. Z.: Igen, előfordul, de sokan nem tesznek kivételt, mert nem érné meg nekik. A legtöbb piaci árat nekünk ugyanúgy ki kell fizetnünk. A nyaralás tételeit és a szállóbulikra érkező szolgáltatókat is mi álljuk, amit egyébként teljesen megértek. Inkább év közben tetten érhető az árengedmény vagy a segítség. Ha kiderül, hogy a BBM kezdeményezéséről van szó, sokan adnak kedvezményt, mert szeretik azt, amit csinálunk.

WLBa: A sok segítség mellett akkor nem kis arányban érintenek a piaci árak. Hosszú távon hogyan tudjátok fenntartani ezt a programsorozatot?

H. Z.: Egyrészt a kommunikációra pályázat útján kapunk pénzt. Ebből készülnek a rövidfilmjeink, az összefoglalóink, a hirdetéseink vagy a nagyobb filmjeink. A kiadások másik része, az ételek és például a zeneszolgáltató kifizetése cégektől beérkező támogatásokból van biztosítva. Ami pedig ennél is sokkal fontosabb, az az, hogy magánszemélyek is vásárolhatnak nálunk. A weboldalon különböző kuponokat lehet kosárba tenni, és ha valaki ezeket a kuponokat megvásárolja, kap később egy tájékoztató e-mailt az elszámolásról, így pontosan tudja, hová került a pénze. Ez nagyon fontos, mert a támogatók is látják, hogy mennyit tudtak segíteni ezzel.

WLBa: Hányan dolgoztok a Nekünk a Balatonon?

H. Z.: Változó, legalább 10-15 fő biztosan benne van a projektben. A nyaraltatásnál kevesebben, de az nem egy intenzív egész nap, és az nekünk is és nekik is a pihenésről szól. Persze amellett, hogy kőkemény munka van abban, hogy mindenki jól érezze magát. A szállóbulit más megszervezni, ott nagyobb jelenlét kell.

„Milyen jó, hogy valaki gondol a mifajtánkra is.” (Lakó egy férfiszállón)

WLBa: Ér benneteket kritika a családok kiválasztásával vagy egyáltalán a kiválasztás meglétével kapcsolatban?

H. Z.: Persze. Abban a munkában, amit mi csinálunk, elég gyakran ismétlődnek azok a hangok, hogy miért pont rajta és rajta segítünk. Miért pont ő? Miért nem én? De vannak határaink. Bár ne lennének! Egyrészt akárhova megyünk, horror árak vannak. Ezt nem csak mi mondjuk, ez a hétköznapi valóság. Amikor híre megy annak, hogy mi egy pár családot vagy gyereket elviszünk nyaralni, nagyon sokszor az a reakció, hogy erre mindenkinek szüksége lenne. Igen, szó szerint mindenkinek szükség lenne erre, de nekünk egyelőre eddig érnek a készleteink és a képességeink.

WLBa: Társadalmi, önkormányzati megközelítésből vagy a helyi hivatalos szervek tekintetében milyen a projekt megítélése?

H. Z.: Tőlük csak pozitív visszajelzést kapunk. Mindenki örül ennek, látják, hogy hasznos, és hálásak érte.

WLBa: A Nekünk a Balaton programsorozat előtt egy másfajta élményprogramot is szerveztetek idén, a budapesti Madridi utcai férfiszállóra vittétek el a közösségi Eb-meccsnézések élményét. Hogy sikerült a program?

H. Z.: Remekül! Igyekeztünk azt a hangulatot elvinni, ami ilyenkor uralkodik egy meccsnézésen. Olyan dolgokat vittünk, amiket az emberek ilyenkor szívesen fogyasztanak, volt például hot dog, szotyi, és egy nagy kivetítőn nézhették a játékot. Ez is egy különleges élmény. A szállón élők kényszerből élnek együtt, megtűrik egymást, ezt nyilván senki nem szereti. Ezzel az élménnyel egy olyan közösségi kapcsolódást is sikerül adni, amivel akár barátságok is születhetnek. Azon kívül, hogy a BBM nagyon nagy számban tud most már ételt és tárgyi adományokat biztosítani, nagyon fontos az élmény is. A hajléktalan emberek azért vastagon el vannak felejtve. Míg a gyerekeket többször sikerül elvinni nyaralni vagy pihenni, addig a felnőtt hajléktalanoknak ez teljesen kimarad, és sokszor nem szól másról a napjuk, csak a túlélésről.

„Hálásan köszönjük ezt a bulit, mostantól én is Maffiózó vagyok!” (Lakó a női szállón)

(Borítókép: Gordon Eszter)