Az egyik balatoni hal, melyet lesöpört a színről a hekk

Balatoni heringnek, kardának, kardahalnak, gardának, gardakeszegnek, de szabóhalnak és vezérgardának is nevezik ezt a kardpengére hasonlító halat, amely a pontyfélék családjába tartozik. Átlagos testhossza 25-35 centiméter, szája lefelé irányul. Herman Ottó így ír róla: „A Balaton heringhala, a garda, az ezüstösök között a legragyogóbb s alak szerint a legföltünőbb – alakjáról a Tisza kardkeszege, a Bodrogköz kaszakeszege – óriási seregekbe verődik s valami titokzatos nyüzsgést, vándorlást végez; épen mint az oczeán heringje.” A magyar természettudós, zoológus nevéhez fűződik a balatoni halászat és jéghalászat módszereinek lejegyzése.

Miért pont „látott hal”?

A garda halászata semmiképp nem tekinthető átlagosnak. A hal a téli időszakot a mély vízben vészeli át, ezért ezt megelőzően a Balaton legmélyebb pontjához, a Tihanyi-kúthoz úszik. A halraj tiszta időben megfigyelhető a vízfelszín alatt, de magasabbról jóval élesebben rajzolódik ki a pontos helye. A gardahalászat során emiatt az éles látás, a jó szem kulcsfontosságúvá vált. A halászcsapat legjobb látójára – vagy más néven hegyenjárójára – esett az a feladat, hogy felmásszon a magasba, és kifigyelje a gardarajt. A látónak ismernie kellett a hínáros területeket, a vízmozgást és az egyezményes jelzést is, ugyanis a mozdulatsor alapján tudták meg a várakozó halászok, hogy hol találják a rajt.

„S onnan szűrével különbféle legyintéseket, kanyarításokat tesz, mely mozdulatokhoz, alkalmazkodnak a vízen lévők, kipányvázott hálóikkal s nászádaikkal” 

– jellemezte Horváth Bálint bencés szerzetes.

A látó megnevezés alapján vált a garda „látott hallá”, ami korábban a tihanyiak egyik cserealapját képezte a kereskedelemben.

Gardália

2002. július 10-én adta hírül a Veszprémi Napló, hogy 50 év szünet után gardahalászatra készülnek októberben Tihanyban. Punk Ferenc ötletgazda ekkor bizakodva nyilatkozott a lapnak arról, hogy az esemény olyan idegenforgalmi látványossággá válhat, amely több ezer látogatót csal a környékre, és ezzel más rendezvények is szervezhetők párhuzamosan. A megérzések igaznak bizonyultak: az elmúlt két évtizedben az egyik legnépszerűbb őszi eseménnyé nőtte ki magát a Gardália, amelyet idén november 8. és 10. között tartanak. A hagyomány minél szélesebb körben terjedése érdekében a kiegészítő programok is megvalósultak: mára már koncertek, halászlé- és halételfőző verseny, bemutatók is színesítik a programot.

A Gardália Napok jó lehetőség arra, hogy jobban megismerjük ezt a különleges hagyományt, felfedezzük Tihanyt és környékét, és megkóstoljunk többféle halat. A sült hekk még mindig az egyik legnépszerűbb balatoni halétel, pedig nem is magyar halról van szó. Az esemény azt is megmutatja, hogy mennyi más fogás van, amit érdemes tesztelni. A garda mellett kóstolhatunk füstölt busát és harcsát vagy paprikás lisztbe forgatott balatoni süllőt és keszeget is.

Így lesz a legfinomabb a garda

Jókai Mór szerint ez a hal úgy a legjobb, ha fanyársra húzva van megsütve. „Minden egyes garda egy fanyársra felhúzva a máglya széléhez tűzetik a földbe, míg egész kör támad a parázshalom határán, és az eként felnyársaltak kísérteties süstörgéssel pirulnak ott körben, mikor az egyik felük megsült, a nyárs a másik oldalára csavartatik. Nagy tudomány kell ehez a szakácsnak, aztán meg egy jó barát, a kitől a keztyüjét elkérje kölcsön, hogy a kezét össze ne égesse. Mikor aztán vége az autodafénak, a körül álló társaság minden tagja kap egy nyársra húzott gardát, nyelestül, s eszi, a mig fát nem talál.”

A korabeli lapok az Arcanum Újságokban érhetők el.

(Borítókép: Getty Images)