A fenntartható, környezetbarát épületeket és projekteket megvalósító Hello Wood háza, az új generációs Kabinka 3.0 egyéni megrendelésre, Balatonakarattyán épült fel.
„Szerettünk volna balatoni telkünkre minél gyorsabban nyaralót építeni, úgyhogy ennek megfelelő megoldást kerestünk. A Kabinka 3.0 verzióját választottuk, mert ez volt a legnagyobb modell, teljesen személyre szabható designnal. Az utolsó díszpárnáig mindennel felszerelt, gyönyörűen berendezett házat kaptunk, ami minden várakozásunkat felülmúlta”
– nyilatkozták a megrendelők.
Az új verzió túlmutat a komforton és a luxus szintű pihenésen: ezekben a házakban akár egy négyfős család is elfér, ráadásul
négy évszakosra tervezték.
Mint írják, a tágas terekre erősítenek rá a világos és természetes színek, az épület két végén lévő hatalmas üvegfelületek. Alapterülete miatt nagy zöldterületet képes megtartani maga körül, pedig még egy kényelmes terasz is tartozik hozzá.
A nemzetközi építész stúdió fő profilja a faépítészet, az installációk és a CLT-házak tervezése. (A CLT, azaz cross laminated timber egy keresztirányú, rétegragasztott fapanelekből megvalósuló kivitelezési módszer.) A Balatonnál minden évben tartanak építőtábort, de hozzájuk fűződik például a Kapolcsi Sziklák, a Halápnál található installációk, amelyek a Kráter fesztivál jellegzetes dizájnelemeit adják, és a veszprémi Gyárkert Kultúrpark területén található Közösségek Kertje is, amely az Európa Kulturális Fővárosa program 116 részvevő településének állít emléket.
A balatonszepezdi Kabinka 2.0-hoz képest a Kabinka 3.0 tágasabb, a hétköznapi élet igényei miatt teljes körűen felszerelt, így akár hosszú távon is képes minden igényt kiszolgálni.
(Borítókép: Jaksa Bálint - Hello Wood)