A 100. Tour de Hongrie országúti kerékpárversenyt tartják idén május 14–18. között, mutatjuk részletesen a balatoni szakasz útvonalát.

Február 4-én egy ünnepélyes gála kereteiben mutatták be a Budapest Music Centerben az idén 100 éves Tour de Hongrie útvonalát.

A Tour de Hongrie teljes távja idén 885 kilométer, mely alatt több mint 7000 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a versenyzőknek, olvasható a verseny weboldalán. Az útvonal a főváros mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket érinti és összesen 101 településen halad át – írják.

A Balatonhoz a verseny második napján ér a verseny, Veszprém és Siófok között fognak letekerni a kerékpárosok összesen 178 kilométert. A rajt május 15-én, csütörtökön 11:50-kor lesz a veszprémi Óváros téren, várhatóan pedig 16 órára érkeznek meg a versenyzők Siófok Fő utcájára.

A mezőny Csopaknál éri el a tópartot, majd Balatonfüred és Tihany érintésével Tótvázsony emelkedőjére fordul, hogy aztán Nemesvámos felől visszakanyarodva folytassa útját a keleti medence mentén. Siófokhoz érve délre fordul a karaván, hogy Ságvár és Tab érintésével Zamárdi felől forduljon rá a siófoki célegyenesre. Mint írják, a két kategorizált emelkedőt és két gyorsasági részhajrát tartalmazó etapot a szél teheti igazán kiszámíthatatlanná, a szintemelkedés 1244 méter.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője – akihez a verseny százéves múltja alatt a szervezés leghosszabb összefüggő sorozata kötődik – elmondta, hogy az útvonal kialakításánál fontos szempont volt,

„hogy mit fog látni a tévénéző a verseny hátterében, hogy megjelenítsük a városok idegenforgalmi értékeit, de mindenekelőtt az, hogy a lehető legbiztonságosabb útvonalat jelöljük ki a nemzetközi mezőny számára.”

A 2025-ös Tour de Hongrie a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Vuelta Sportiroda és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség által valósul meg, az Aktív Magyarország program és a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jóvoltából.

(Borítókép: Dario Belingheri - Getty Images Hungary)

Címkék