Mórocza Andrea 18 óra 30 perc 15 másodperces pályacsúccsal nyerte az NN Ultrabalaton 211 kilométeres egyéni futóversenyét, számolt be az MTI.
A szervezők tájékoztatása szerint a győztes közel 40 perccel volt gyorsabb, mint az első helyezett férfi versenyző. A verseny történetében ez a második alkalom, hogy női futó végzett az első helyen, először 2012-ben nyert Lubics Szilvia.
Az idei év újdonsága az úgynevezett Projekt422 volt, az ebben indulók egymás után kétszer teljesítették a kört, 422 kilométert leküzdve. Itt Erős Tibor 46 óra 10 perc alatt ért célba, ő volt a leggyorsabb.
A Balaton körüli viadalon több mint 28 300-an álltak rajthoz, a többség csapatban teljesítette a távot. Az Ultrabalaton jótékonysági akciójában 23 597 400 forint jött össze. Az összeg a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztályához, az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítványhoz, valamint a Szurikáta Alapítványhoz kerül majd. Az intézmények a támogatást fejlesztésre, eszközök beszerzésére, képzésekre és edukációra fordítják.