Országos szúnyoggyérítés vette kezdetét a június 30-ai héten, amely többek között a Balaton területét is érinti. Az irtás a csípőszúnyogokat célozza meg, a jelenleg is rajzó árvaszúnyogokra ártalmatlan.

A héten 130 településen lesz szúnyoggyérítés, ezek a Velencei-tó, a Tiszta-tó és a Balaton területét is lefedik – közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. 

Mint írják, a nagy tavak környékén lévő településeken a szakemberek platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel dolgoznak majd.

Az katasztrófavédelem weboldala alapján az országos szúnyoggyérítési program minden évben áprilisban indul és augusztusig vagy szeptemberig tart, a csípőszúnyogok fejlődéséhez igazodik, így más élőlényekre és az elmúlt hetekben tömegesen rajzó árvaszúnyogokra is ártalmatlan.

Árvaszúnyogok

Az árvaszúnyogok nem csípnek és alapvetően hasznos rovarok. Amellett, hogy algákkal és növényi maradványokkal táplálkoznak, fontos táplálékforrást jelentenek a halak, madarak és más vízi élőlények számára, és elősegítik a víz tisztulását. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tavasszal hívta fel a figyelmet arra, hogy 2025-ben az elmúlt 30 év egyik legnagyobb szúnyograjzására számíthatunk, ennek lehettek szemtanúi azok, akik június óta többek között a Balatonnál is jártak.

A katasztrófavédelem felhívta a figyelmet, hogy honlapjukon megtalálható a részletes településlista a tervezett gyérítési dátumokkal, de egy gyakori kérdéseket tartalmazó bejegyezés is elérhető.

(Borítókép: Getty Images)

Címkék