A MÁV-csoport az Érj haza biztonságban elnevezésű kampány részeként az aszfaltra festett piktogramokkal hívja fel a figyelmet a vasúti átjáróknál a telefonhasználat és fülhallgatóviselés veszélyeire – írja a cég a Facebookon. A kampányt most a Balaton-parti településeken folytatták, összesen 43 átjáróban jelentek meg a piktogramok.
Közlekedés közben alapvetően sem ajánlott a telefont nyomkodni vagy zenét hallgatni, a vasúti átjárók környékén azonban ezek még veszélyesebb szokások. Az MTI-nek eljuttatott közleményben a MÁV hangsúlyozta, hogy idén már 30 baleset történt vasúti átjárókban, ezek során tízen vesztették életüket a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség következtében.
„A jól látható jelek a gyalogosok figyelmét hivatottak felhívni arra, hogy a közlekedés közbeni telefonálás vagy zenehallgatás veszélyes lehet, különösen a vasúti átjárókban” – írják.
A MÁV-csoport azzal zárja a bejegyezést, hogy mindenki legyen körültekintő és tartsa be a KRESZ előírásait.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
