Új elemmel bővül az INOTA projekt, ezúttal egy monumentális kiállítótérré változik az egész hőerőmű területe – derül ki a szervezők által küldött sajtóközleményből.
Az INOTA Fesztivált megelőzően, augusztus 15–24. között minden este bejárható lesz a hőerőmű, amely egyfajta fényművészeti tárlatként üzemel, ezzel pedig az ország legnagyobb indusztriális kiállítóterévé alakul.
„A FÉNYERŐMŰ kiállítás installációinak koncepciója az eddigi évek során már megismert gondolkodásmódot viszi tovább, de ezúttal még komplexebb és monumentálisabb formában: több mint 20 fény- és képzőművészeti alkotás érkezik, 7 különböző országból. A művek között helyspecifikus, kifejezetten az erőmű tereire tervezett óriásinstallációk is szerepelnek – a hűtőtornyokban, az ikonikus Turbinacsarnokban és a Kazántér mélyén. Olyan élményuniverzum születik alig egy órányira a fővárostól és húsz percnyire a Balatontól, amilyet korábban még nem láthattunk Magyarországon” – írják a sajtóközleményben.
A kiállítás minden korosztály számára élmény lehet, a szervezők augusztus 23-án egy családi nappal is készülnek, de a Túrajó vezetett sétára is jelentkezhetünk. A fénykiállítás az INOTA Fesztivál ideje alatt is elérhető lesz.
Az alkotók között van Vincent Rang, Besnyő Dániel és Kálmán Mátyás, Sasha Kojjio, Metzing Eszter és Zságer-Mészáros Szandra, Konstantina Tompoulidou, Dmitry Morozov (::vtol::), Sztojánovits Andrea, Niko Tiainen, Robin Beekman, Liliane Spielmann és Karcis Gábor, SpY, Collectif Scale, Alberto Novello, Vigh Violetta, Varga Zoltán és Bordos László Zsolt.
Az Inotai Hőerőműben szervezett fesztivál megszületése óta eltelt két év, a zenei kínálat és a helyszín nyújtotta atmoszféra ötvözete belopta magát a szívekbe, annyira, hogy idén harmadszorra rendezik meg a semmi máshoz nem hasonlítható eseményt.
A kiállításra szóló jegyek a Facebook-eseménynél és az Inota Fesztivál weboldalán elérhetők.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
