Keresés EN

Ez is érdekelheti

Éjszakai élet

Balaton Sound 2024: 30 új fellépő, új helyre költöző nagyszínpad

Közel 30 új név került fel a nemzetközi fellépők listájára, az új helyre költöző nagyszínpadon hajnalig tartanak majd a programok.

Éjszakai élet

A Balaton Sound és az INOTA Fesztivál is bekerült Európa legjobbjai közé

A European Festival Awards díjazottjai közé két balatoni fesztivál is bekerült: a Heineken Balaton Sound és az INOTA Fesztivál.

éjszakai élet

Minden érzékszervre ható buli egy posztapokaliptikus világban – Ilyen volt az INOTA Fesztivál

Mire képes közel 500 fényforrás, sok millió lumen fényerejű lámpapark és több százezer watt teljesítményű hangtechnika, száznál is több zenész, DJ, fényművész és vizuális alkotó? Nem sejtettük, de nagyon is átéltük: az első, augusztus 31. és szeptember 3. között megrendezett INOTA Fesztiválon egy olyan, minden érzékszervre ható „sokkot” kaptunk, mely élmény napokkal később is erősen velünk marad. A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa egyik legizgalmasabb programjára már most visszavágyunk, sőt, lélekben még el sem mentünk onnan. Szubjektív beszámolónk következik.

Ha netán teljesen elfelejtettük, hogy mi a szinesztézia, vagy irodalmi és művészeti ismereteink elhalványuló eszköztárából épphogy csak fel-felrémlik, akkor az INOTA Fesztivál több mint 200 ezer négyzetméterén igazán megtapasztalhattuk azt. A szinesztézia (magyarul érzetcsere) alatt tulajdonképpen fölcserélődnek a különböző érzetek, például a látás a hallással, a szaglás az ízleléssel. Egy hang vagy zene hallatán elképzelhető, hogy azonnal egy színt társítunk hozzá. 

Az elektronikus zenei és kulturális színtér atmoszférája

Az elmúlt 10 évben megfordultam már ezer meg egy buliban és nem kevés fesztiválon, ráadásul nem is csak kifejezetten egy zenei stílusún. 

Az elektronikus zene, az indusztriál, az ipari környezet, a vizuál, a hangtechnika, a közeg 

Az elektronikus zene, az indusztriál, az ipari környezet, a vizuál, a hangtechnika, a közeg 

 – ezek mind közrejátszottak abban, hogy egyre inkább kerestem az olyan eseményeket és fesztiválokat, ahol ezeket nem külön-külön kaphatom meg, hanem minden megvan, a hangtól kezdve az indusztriális épületig. Rá kellett jönnöm, hogy ilyen helyeken érzem magam a legjobban, a legfelszabadultabban. Ezek azok a helyek, és ebben a zenei és kulturális közösségben (szándékosan kikerülve a szubkultúra szó használatát) kaphatjuk meg azt, amire kicsit titkon sokan vágyunk. Elrepítenek egy olyan „énvalóságba”, ami egy kicsit szürreális, de ahol magunkról tudhatunk meg többet, és általában egy jól megkomponált és felépített audiovizuális komplexum által. 

Az viszont ritka, hogy ez mind – a zene, a látvány, az emberek és mindezek hatása az érzékszerveinkre és azok kifürkészhetetlen, de jó értelemben vett összemosódására – olyannyira összecseng, hogy arra kapjuk fel a fejünket, hogy amiről mindig is azt gondoltuk, hogy kimeríthetetlen, az Inotán épp révbe ért. Lehet, hogy ebben a szcénában már nem is akarjuk, hogy ennél többet, újat vagy mást mutassanak nekünk. Ki tudja.

Kortárs kreativitás egy ipari örökség területén

Nemcsak írásban, de még fotókon is nehéz átadni azokat az audiovizuális installációkat, látványos fényművészetet és a különböző testrészeket libabőrössé borzoló live szetteket, melyek a Turbinacsarnokban, a kazán- és raktártérben, a Japánkertben, a Béke Művelődési Házban, az erőmű területén, 1-es számú hűtőtornyában és az egész fesztivál területén mutatkoztak meg. Azt, aki ezzel először találkozott itt, vagy szkeptikusan állt hozzá az elején, elég hamar beszívta a hely, és egyéni képzettársításokra hívta befogadóját.

Olasz, spanyol, osztrák, francia, finn és magyar művészek installációi rántottak magukkal egy vizuális tripre, melynek során mintegy antiutópikus mű különböző ember-gép interakciói elevenedtek meg előttünk. (Ha vizualizálnánk Zamjatyin Mi című művét, talán ilyen lenne.) Figyelmünk és érzékeink analóg és digitális effektek hullámzó (ható)sugarai által élesedtek ki, a fejünkben pedig magától íródott saját történetünk. Váltakozott lassú és gyors, absztrakt és konkrét, és így az időérzék elveszett, a látás és a hallás kifinomulttá vált. Az installációk passzív szemlélőjéből aktív részeseivé váltunk. 

A pénteki nap: futurizmus, eufória és vizuális utazás

A hétvége legimpulzívabb napjának szubjektíven a pénteket tartom. Amikor is az amszterdami KI/KI a trance, az acid és a technó jól bevált alapjain táncolva egy olyan hangzásvilágot teremtett, amely gyors, de álomszerű, futurisztikus, de nosztalgikus, szigorú, de mindenkor euforikus. Itt elég volt a szemünket lehunyni tánc közben, és annyira magával vitt, hogy a látvány a csukott szemhéj alatt tárult elénk.

A spanyol DJ, Oscar Mulero szettje fél órával hamarabb kezdődött, mint ahogy KI/KI szettjének vége lett. Ha KI/KI zenéje a csukott szemű elmélyedésről, a test és a lélek önreflexiójáról szólt, akkor Oscar Mulero ennek épp az ellenkezője. Az 1990-es évek eleje óta a spanyol elektronikus szcéna meghatározó alakja, és a 2000-es évek eleji produkciói óta az underground technó egyik vezető képviselője. Karrierje olyan hosszú távra nyúlik vissza, és olyan termékeny, mint az elektronikus tánczene fejlődése. És ez a hosszabb út és megérés nagyon is érezhető volt a Turbinacsarnokban. 

A Turbinacsarnok kivetítőjének vizuáljában futurisztikusság, a vásznon szereplők mozdulataiban melankolikusság, színeiben mégis derű és egy boldog mélység tükröződött. Már nem új keletűek az olyan bulik, amelyek alatt például egy filmet vetítenek, Budapesten már volt példa ilyen kísérletre. Az inotai élmény és képi világ akár hasonlítható Lars von Trier Melankóliához, de akár a kultikus Pillangó-hatás című filmhez is. De ez mégis egy másik síkba, egy még megfoghatatlanabb dimenzióba vezetett minket.

A Turbinacsarnok hajnalban Lewis Fautzi földöntúli hangzásával tovább fokozta, és még messzebbre vitte az utazókat, ráadásul elég sok szereplős trip volt ez, mert meglepően sokan vesztek el a DJ kozmikus világában még 5:30 körül is.

Aki végigtolta a három napot, és vasárnap hajnalban távozott, és nem maradt a családi napon, az valószínűleg még vetett egy utolsó pillantást a kijárat felé vezető fényinstallációkra, a kaput átlépve pedig jól megnézte magának az INOTAI HŐERŐMŰ feliratot, és nem kis nosztalgiával hagyta el a terepet.

Bízzunk benne, hogy lesz még ilyen vizuális utaztatás térben és időben Inotán a későbbiekben is; ha nem, akkor aki ott járt, az biztos, hogy jó pár évre elraktározza azt az emléket, ha nem tovább.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Neked ajánlott

A