Az elmúlt években több alkalommal is történt állagmegóvás Zádorvárnál, most a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) építőtábora során kezdték el megújítani a várat.

A BME építészhallgatóinak köszönhetően megkezdődött Zádorvár belső terének megújulása – olvasható a Facebookon.

Mint írják, kialakítottak egy új, nagyobb tűzrakót, elhelyeztek egy méretarányos makettet a várról, az építő munkálatok mellett pedig kijavították a 2023-ban épített ideiglenes kilátó sérüléseit. A vár területén egy több mint tízfős csapat dolgozott egy hétig. A posztban arra is felhívják a figyelmet, hogy érkező kirándulók, látogatók ne bontsák meg a védőburkolatot.

Zádorvár több szempontból is kakukktojásnak számít a balatoni várak között: soha nem fejezték be az építését, és soha nem volt hadászati jelentősége. Himfy Benedek, Nagy Lajos adószedője kezdte az építkezést, birtokának határán kívül. Az építkezés birtokviták miatt abbamaradt, az erőd pedig a későbbiekben is elhúzódó pereskedés és birtokoscserék „áldozata” lett. Mivel csaták nem zajlottak itt, és a birtokosai nem költöttek a vár bővítésére, a ma is álló falak a XIV. századi építési időszak jegyeit hordozzák magukon.

Az elmúlt években a Történelmi Emlékekért Alapítvány több alkalommal is azon dolgozott, hogy megőrizzék a várromot az utókor számára, erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Zádorvár

Egy vár, amely soha nem lett befejezve, és ahol semmilyen csata nem zajlott. Nagy Lajos korában egy jómódú, királyi udvari „bennfentes” kezdte az építkezést, de a birtokának határán kívül.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék