Mivel a PENNY-ben pénztárcabarát árak és igen vonzó választék vár ránk, így tudatos tervezéssel, bevásárlólista összeállításával és egy kis készüléssel több ezer forintot is spórolhatunk a Balaton partján, ha betérünk a 14, északi vagy déli part közelében található üzletük valamelyikébe.

Érdemes egy részletesebb listával készülni a PENNY-be, amiről nem maradhatnak le a szendvicsalapanyagok, a helyben sütött péksütemények, a hűsítő italok, snackek és a friss gyümölcs sem, de ha otthon maradt egy strandjáték vagy a napszemüvegünk, azt is beszerezhetjük, sőt a PENNY applikációban még egy Kincskereső játékot is találunk.

Vitaminpótlás és hidratálás

A nyári hőségben mindenképp figyeljünk arra, hogy elegendő folyadékot igyunk, és pótoljuk a vitaminokat és ásványi anyagokat is. A PENNY alkoholmentes Radler-kínálata idén tovább bővül majd, a meglévő három ízvariáns (bodza-citrom-menta, citrom, meggy) mellett. 

Az egyik legnépszerűbb gyümölcs ebben az időszakban a magszegény és hagyományos görögdinnye, amelyet felkockázva, majd jéghidegre hűtve a partra is magunkkal vihetünk, de akár felszeletelt formában is remek folyadékpótló a nap bármelyik időszakában, illetve az aktuálisan elérhető nektarin, az őszibarack vagy az áfonya is kiváló.

A szezonális gyümölcsök mellett érdemes a PENNY to Go salátakeverékeit is kipróbálni, akár szendvicsbe pakolva vagy köretként is jó választás, megszórhatjuk pirított magokkal, vagy tehetünk rá olívaolaj-citrom öntetet, de kész szószokat is kapunk az üzletekben. Emellett igen széles a friss zöldségkínálatuk is a paprikától a burgonyán át a gombáig.

Érdemes az egészségtudatos termékeket, a csökkentett cukortartalmú, bio, vegán, glutén- és laktózmentes kínálatot is kipróbálni a tejtermékektől a különböző kenyérféléken át az édességekig. A PENNY-ben a régió boraiból is szélesebb a kínálat, az északi és a déli part kedvelt tételeit is megtaláljuk a polcokon.

Hűsítő jégkrémek minden igényre

A PENNY több mint 100-féle jégkrémet és fagylaltot kínál a nagyobb márkáktól a saját márkás Rios termékekig, ez utóbbiból mintegy 70-féle sorakozik a hűtőpultban.

A Balaton környéki üzletekben biztos, hogy mindig találunk számunkra megfelelőt, legyen szó pálcikás vagy tölcséres verzióról vagy éppen nagyobb, családi kiszerelésrőltejalapú vagy sörbet változatról.

Ha valami otthon maradt, akkor sem érdemes bosszankodni

A PENNY a nyaralókra is gondol, így speciális balatoni kínálattal készül. Az üzletekben találunk piknikszetteket, strandtáskákat, hűtőtáskát kisebb és nagyobb méretben a jégakkuval együtt, akár családdal, akár kettesben indulnánk a partra. Konyhai eszközökből is igen széles a választék, így akkor is megtaláljuk, amit keresünk, ha a nyaralóból hiányozna valami, illetve akkor is, ha a strandra vinnénk magunkkal például evőeszközöket, fedeles-szívószálas poharat, de szalmakalap és napszemüveg, strandsátor és strandszék, kempingszék, illetve a kisebbeknek vízipisztoly és buborékfújó is kapható.


Vásárolj a PENNY-ben, így nemcsak spórolhatsz, hanem nyerhetsz is!

PENNY vakációkollekcióval is készült az idei szezonra, így a hűségpontokat gyűjtve akár 50% kedvezménnyel vásárolhatunk minőségi felszereléseket az egyedi strandtörölközőktől a fülhallgatón át a vezeték nélküli hangszóróig, amelyek mind jól jönnek egy nyaralós napon is. Emellett érdemes letölteni a PENNY applikációt és játszani a Kincsvadászattal.

Veszprémben 4 üzletet találunk, amelyek a hét minden napján nyitva vannak. Az északi parton Balatonalmádiban, Balatonfüreden és Tapolcán vásárolhatunk be a PENNY-ben, de Keszthelyen is találunk két üzletet. A déli parton pedig Enyingen, Siófokon 2 helyszínen, Balatonlellén és Marcaliban is vár minket a PENNY.

Az üzletek pontos elérhetőségét és nyitvatartását itt tudjátok böngészni. Itt pedig az aktuális reklámújságot éritek el az akciós termékekkel.

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék