Szakértelem és minőség évszázadok óta
A Gál család az 1860-as évek óta folyamatosan foglalkozik kötélgyártással. A családban apáról fiúra, mára már lányra szállt a kötélverő-mesterség tudása és szeretete. A cég most is 100 százalékban a család tulajdonában van. Miközben édesapja folytatta a hagyományos kézi munkát, a fiatal Gál Ferenc a 70-es évektől fonatológépeket vásárolt, és lefektette a mostani Galco Kft. alapjait, amelyből mára a család európai szintű gyárat fejlesztett. A ceglédi kötélgyár mára valójában egy olyan félmanufaktúra, ahol a tömeggyártás mellet sok kézi munka is folyik. Mivel a kötélgyártó-mesterség mára kihalófélben van, ezért Cegléden egy olyan szakmát oktatnak és tartanak életben, amely már nem létezik. Természetesen az évek során a Galco Kft. profilja folyamatosan igazodott a felmerülő piaci igényekhez, a termékpaletta kiszélesedett. Az első fonatolt termék, a cipőfűző mellett megjelent a milliméter vékony reluxazsinórtól a több centiméter vastagságú hajókötélig mindenféle kötéláru, amire csak szükség lehet a mindennapokban.
Balatonalmádiban, a Balatonfűzfői úton 2 éve nyitották meg saját Hajókötél Szaküzletüket, hogy legyen egy olyan referenciapont a Balaton mellett, ahol bármilyen kötélproblémával megkereshetik őket nemcsak a hajósok, hanem a lakosság és speciális felhasználók is. Az idei évtől saját kötéltermékeik mellett forgalmazzák a Barton Marine prémium angol márka csigáit, hajófelszereléseit, megtalálhatóak rozsdamentes karabinerek, seklik, alkatrészek is. Igény esetén a kiválasztott kötelet és alkatrészt egyedi igény alapján a kért méretre megszerelik vagy végtelenítik. Aki maga szeretne hurkot vagy kötélszemet fűzni a kötelére, speciális fuxolótűket is vásárolhat náluk.
Magánszemélyeket is kiszolgálnak, akár kis mennyiségben is: webáruházukban 10 méter, üzleteikben már akár 1 m vásárlására is lehetőség van. Kizárólag minőségi alapanyagokkal és profi gépekkel dolgoznak, és termékeikre garanciát is vállalnak, sőt szívesen nyújtanak szakmai tanácsot is, ha kérdésünk lenne. Köteleik mindegyike más-más előnyös tulajdonságokkal rendelkezik, így minden vásárló megtalálhatja az igényeinek megfelelő típust.
A hajózáson túlmutató igények
Üzletüket termékeik sokszínűsége miatt designerek és lakberendezők is szívesen látogatják. Slágertermékeik a korlátkötelek. Kínálatukban az általános háztartásban, kertben használt kötözők, zsinórok mellett kézműveskedéshez szükséges alapanyagok is megtalálhatóak. Azokat is szívesen látják, akik csak valamilyen zsinórból vagy kötélből készült ajándéktárgyat keresnek, ők a kész horgolt tárolókból, karkötőkből, kulcstartókból bizonyára tudnak majd választani.
A nyár folyamán több alkalommal szerveznek extra péntek esti nyitvatartást, ahova nem csak a törzsvásárlókat várják. Az esemény teljesen nyitott, és néhány falat, pár pohár bor és kellemes zene társaságában a diófa alatt sok mindenről szó esik. Úgy érzik, hogy ez mindenki számára fontos kapcsolódási pont lehet. Érdemes követni a Facebook-oldalukat, hiszen itt szokták meghirdetni a következő alkalmak dátumait is.
Elérhetőség
Galco Kft. – Hajókötél Szaküzlet
(Borítókép: Galco Kft.)
