50 férőhelyes kikötőt adtak át Keszthelyen.

Átadták az Első Balatoni Sporthorgász Centrum új kikötőjét, ahol 35 csónak és 15 vitorláshajó fér el. A kikötőt a bérlők kívülről is meg tudják közelíteni, és nemcsak azok használhatják, akik a centrum apartmanjaiban laknak, hanem bárki bérelhet helyet. A villamosítás több részen megoldott, így az elektromos töltés folyamatosan elérhető, hangzott el a Keszthelyi TV riportjában, amely szerint

az illegális stégek és karók nagy problémát okoznak: nemcsak balesetveszélyesek, a nádas természetes megújulását is akadályozzák. Az ilyen fejlesztések, mint az új kikötő a természetvédelemhez is hozzájárulnak.

Dr. Szűcs Lajos a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke az átadón azt nyilatkozta: „A kikötő, amiről ma itt szó van, azért fontos, mert a szabadon használható partszakasz sajnos már a Balaton mellett elég kevés. Nagyon sokan próbálnak így csónakkal közlekedni a tavon. És minden olyan hely, ahol le lehet rakni csónakot vagy lehet csónakkikötőt építeni, az kiemelt fontossággal bír számunkra. És ahogy mondtam, ebben az évben készül majd a Balaton törvény is, a kikötőknek meg a csónakveszteglőknek szeretnénk a helyzetét rendbe tenni.”

A beruházás 95,5 millió forintból valósult meg.

Legutóbb Szigligetről derült ki, hogy hasonlót építenének a település Natura 2000-es védett területén. A helyi egyesület szerint természetromboló beruházásról van szó, míg a beruházó szerint rehabilitációról.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék