Hónapokra bezár a Zirci Ciszterci Arborétum, a területen faállomány-védelmi munkálatokba kezdenek a klíma megváltozása, és ebből kifolyólag
egy újonnan megjelent kórokozó miatt.
Bizonyára többen értesültek róla, hogy a klímaváltozás következtében egy nagyon veszélyes, kifejezetten a magas kőriseket megtámadó gombabetegség kezdett terjedni. Az első megfigyelések a 2010-es évek elején történtek. 2019-ben lehetett először olvasni a híres, lébényi kőriserdőt megtámadó kórokozóról. A megfigyelések során kiderült, hogy a gombafonalak a fa gyökerét, tövét támadják meg, akadályozva a víz és tápanyagfelvételt. A helyzetet tovább súlyosbították az aszályos nyarak. A növények teljesen védtelenek a gyorsan terjedő fertőzéssel szemben, így a magas kőris akár teljesen kipusztulhat Magyarországon, sőt egész Európában is
– avat be a részletekbe az arborétum Facebook-oldalán.
A fertőzés azóta sem állt meg, a Bakonyban szétterjedt, így az arborétum magas kőrisfái között is megjelent. Mint írják, semmilyen módszerük nincs a védekezésre, a szakemberek nem tudják meggyógyítani az érintett fákat, így a pusztuló példányokat eltávolítják. Azt még az arborétum dolgozói sem tudják, pontosan hány fát szükséges kivágni. Jelenleg is zajlanak a felmérések a faipari és erdészeti szakértőkből, környezet- és természetvédelmi szakemberekből álló csapatban.
Az arborétum pár hónapnyi kényszerpihenő után, várhatóan 2026 márciusában nyílik újra.
(Borítókép: Heim Alexandra - We Love Balaton)
