Balatonföldváron a Keringő épületegyüttes átalakításával valósul meg a város új látogatóközpontja, a támogatási szerződést 2023 márciusában írták alá.
A Sonline-nal Holovits Huba polgármester ismertette a részleteket: a látogatóközpont a boldog békeidők korszakát eleveníti fel, Balatonföldvár alapításától kezdve az 1930-as évekig követi a település és a helyi fürdőkultúra történetét.
Nem hagyományos, statikus múzeumi bemutató készül, hanem élményalapú kiállítás. A látogatók interaktív, 3D-s és digitális felületeken, valamint manuális játékokon keresztül ismerhetik meg a korszak életképeit, viseleteit és szórakozási lehetőségeit. A 300 négyzetméteres, labirintusszerű térben több tematikus egység várja a látogatókat, a kiállítás pedig minden korosztályt megszólít
– tette hozzá a polgármester.
A lap szerint a képviselő-testülete szeptember 22-én, rendkívüli ülésen döntött a kivitelezésről, a közbeszerzésre tizenegy pályázat érkezett, a legjobb ajánlatot a székesfehérvári NBU Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság adta, így ők végezhetik el a beruházást. A szerződéskötést és a munkaterület átadását követően háromszáz nap áll majd rendelkezésre a kivitelezésre, így 2026 végére tervezik a központ átadását.
Mint írják, az önkormányzat kifejezetten városfejlesztési céllal vásárolta meg az ingatlant egy magántulajdonostól még 2021-ben.
Holovits Huba kiemelte, hogy a beruházás belső átalakításokra korlátozódik, így az építkezés a 2026-os turisztikai szezont nem érinti, és a városközpontban sem kell korlátozásokra számítani.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
