Lakóparkot és zöldterületet alakítanak ki Balatonfüreden a tavaly lebontott görög falu területén, a korábbi SunCity nevet az Anna Lakóliget váltja – derül ki a Magyar Építők weboldalán.
A négy hektáros terület fele közparkká válik, a másik felén pedig hét négyemeletes épület fog állni, összesen 91 lakással. Mint írják, a teljes területet tekintve 10 százalékos beépíthetőséggel biztosítják a megfelelő zöldövezeti környezetet.
Megjelenésüket tekintve a házakat a letisztult vonalak és a klasszikus modernista stílus jellemzi, a lakások pedig a szokásosnál tágasabbak lesznek: a legkisebbeket 58, a legnagyobbakat 130 négyzetméteresre tervezik, utóbbiakat a hét épület tetején alakítják ki penthouse-ként. Az épületek a Vikár és Lukács Építész Stúdió tervei szerint készülnek az INETON Kft. előregyártott vasbeton elemeiből, melyekből az elsőket már be is építették.
A látványtervek és az építkezés jelenlegi állapota az alábbi fotóra kattintva elérhetők.
A görög falut közel három évtizede építették a 71-es úttól északra található dombon, de ötletgazdái álmát soha nem tudta megvalósítani. A hófehérre és kékre, később a terrakotta árnyalataira festett, görög stílusú komplexum adott már helyet üzleteknek, szálláshelyeknek, korzónak is, majd bulinegyeddé vált, mielőtt üresen kongó, elhagyott szellemfaluvá változott. 2023 szeptemberében aztán végleg eldőlt a komplexum sorsa: miután a város többéves tárgyalások után megszerezte a terület valamennyi tulajdonrészét, lebontásra ítélte a görög falut.
(Borítókép: INETON Kft.)
