A Balaton körbevonatozhatóságáról és a hiányzó vasútvonal villamosításáról derültek ki újabb információk.

„A déli parton a vonal teljes felújítása nemrég megtörtént, jelenleg több állomásépület korszerűsítése zajlik” – mondta Móring József Attila országgyűlési képviselő, a Dél-Dunántúl fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Világgazdaságnak. A kormánybiztos szerint egy 5-10 kilométeres vágányszakassszal a tó keleti medencéjében megoldottá válna a Balaton körbevonatozásának lehetősége.

„Idén novemberre várható a tervezési szerződések megkötése, a megvalósíthatósági tanulmányok 2026 tavaszára készülnek el” – osztotta meg a lappal a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. A Balaton körbevonatozhatóságához kapcsolódó fejlesztésekkel kapcsolatban ezt követően indul a szükséges engedélyek beszerzése, valamint a kivitelezéshez szükséges tenderdokumentáció összeállítása.

Így a Balatonfüred–Tapolca–Keszthely vasútvonal villamosításával összesen 77 kilométeren szűnne meg a sebességkorlátozás, valamint 9 kilométeres villamosított vonalszakaszt építenek Lepsény és Balatonakarattya között. A cikk szerint a Balaton menti vasútállomások felújítása 2027 harmadik negyedévéig valósulhat meg.

Pályakarbantartási munkálatok miatt október 6-tól 10-ig Székesfehérvár és Balatonfüred között vonatok helyett buszok szállítják az utasokat. Veszprém és Ajka között pedig 2024 decembere óta buszok közlekednek csak. 

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék