Kitalálod, ki írta? – Kvíz a magyar írókról és a Balatonról

„a legszebb vers a / balaton / bezárt / bazár és tárt kebel / a kishajók közt egy / rebell”

„hullám se moccan áll a szél / a láthatár opálfehér / párától partig tart a tér / az ég a vízzel összeér / valami tágas nyugalom / levegős öröm a tavon”

„Piros villog a zöldben: / megint nő! / És lent állomás, villák, fasor, a tó / a robbanó délben – – csoda, hogy a vonat / nem alszik el a nyilt pályán – a fény / már a vizeket delejezi, a nap / fájó csókokat fúr a bőröm alá,”

„Én nem értem, csak érzem az egészet. / Itt tangót jár a sok lány és fiú, / a sok számító, kedves és hiú. / Mert ez itt egy divatos nyári fürdő. / De némán, hiszen ráér a természet, / a zene mögött zúg az örök erdő.”

„suhint a nap, hasad a karton, / iszonyatos lábujj nyomán / kecskecsecs az északi parton, / csillagsűrűbe csal az éjjel, / ki bírja el, hogy vége lesz, / meg ne lássák, a hold se kél fel, Krisztus halála perce ez –”

„Amint feszültség fenyeget, valaki szóba hozza a Balatont, és / Régen kihűlt lassú levesek gőzei csapnak fel diadalmasan / Elmúlt, elhagyott, könnyűnek talált ezüst asztalokról.”

„Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi / Balaton, tavasz, hegyorom! / Alig tudom magamba szedni. / S egyszerre – sok nagyon! / Szeretném – azért, hogy te is nézd / szemembe tenni szemedet. / Magányba zár, fojt, fáj a szépség, / ha nem együtt látom veled.”

„A viszhangu tetőn így súgott Irma Dezsőhöz, / Hogy Tihany agg hátán ültenek a szeretők. / A viszhang ezeket, mint hallá, súgva beszélé / Régi barátjának, a Balatonnak, alant, / A Balaton pedig elmondá partjainak, azoktól / Tudta Somogy, Veszprém, és Szala, tudta Füred; / És ezek elmondák a szomszéd többi megyéknek, / S már az egész ország tudta, hogy Irma szeret.”

„Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.”

„Milyen sötét-sötét a Balaton / s a nyár után hogy vérzenek a fák. / Tündér Tihany, felelsz-e énnekem, / ha azt mondom még egyszer: ifjuság? / Nem szól a visszhang és szivem se szól, / csak ők kacagnak még, a gyerekek.”