A polgármester nem szüntetné meg a keszthelyi kutyás strandot, de több szempontból is problémásnak tartja a jelenlegi működését. Az üzemeltetők szerint a város is profitál a strand sikeréből, és egy petíciót is indítottak az ügy kapcsán.

Hosszú bejegyzésben reagált Keszthely polgármestere arra, hogy a Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand üzemeltetői szerint az önkormányzat felbontaná velük a szerződést.

Előzmények

Július 20-án a helyszín üzemeltetői közzétették, hogy Tóth Gergely polgármester más célú hasznosítás miatt szüntetné meg a bérleti jogviszonyt, emiatt pedig előterjesztést nyújtott be. A határozott idejű bérleti szerződésből egyébként még közel három év van hátra. Úgy fogalmaztak, a mai napig nem kaptak információt arról, mi lenne ez az új hasznosítás, a szerződés szerint kizárólag a más célú hasznosítás az egyetlen rendes felmondási ok. Az üzemeltetők petíció indítottak a hely megmentéséért, ez jelenleg több mint 1500 aláírónál tart.

Nem akarják megszüntetni a kutyás strandot

Tóth Gergely július 21-én reagált a felhívásra, ahol részletesen leírta a probléma forrását és az álláspontját. Leszögezte, hogy nem áll szándékukban megszüntetni a város kutyás fürdőhelyét, azonban nem biztos, hogy a jelenlegi vállalkozóval folytatnák ennek üzemeltetését.

A polgármester egyrészt problémásnak találja az előző városvezetéssel kötött szerződést, másrészt pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg az évben csak kis arányban, mindössze 11 százalékában van nyitva a strand, az év másik 89 százalékában kutyákkal és nélkülük sem lehet megközelíteni ezt a helyszínt. Az önkormányzat erre reflektálva egy új közösségi park létrehozást tervezi, amelyet bárki megközelíthet egész évben, így akkor is, amikor a strandot épp senki nem üzemelteti. Hozzáteszi, hogy a strand egyébként ingyenes helyszínként indult, azóta pedig fizetőssé vált.

Ígérem, Keszthelyen a jövőben is lesz olyan hely, ahol a kutyák szabadon fürödhetnek. Szívesen látjuk a kutyákat és gazdáikat is!

– zárja a bejegyzését a polgármester.

Az üzemeltetők is reagáltak

A kutyás strand üzemeltetői szintén terjedelmes bejegyzésben válaszoltak, amelyben a szerződés részletei mellett leírják, hogy a területet az elmúlt években folyamatosan karbantartották, fejlesztették, üzemeltették saját költségre. Kiemelik, hogy a helyszín az elmúlt években országosan is ismertté vált, a rendezvények, programok sikere révén ebből Keszthely is profitált. A szerződés felbontásával kapcsolatban leszögezik, hogy annak határozott idejű jellege miatt erre nincs lehetőség, kizárólag más célú használat tenné ezt indokolttá, azonban a polgármester bejegyzéséből egyértelművé vált, hogy jelen esetben szintén kutyabarát strandként üzemelne tovább a helyszín.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék