Balatonalmádi Káptalanfüred városrészében, a Káptalan utca és a Tábor utca sarkán található a 2023-ban megnyílt Constans Random Cafe, egy sallangmentes, burjánzó zöld magánkertben kialakított kávézó. A strandtól körülbelül tíz perc sétára található helyet bokrok, fák és cserepes növények veszik körül. A kialakítás évek alatt, saját kezűleg formálódott. Az eredmény bohém, kissé vad, ugyanakkor otthonos és nyugodt környezet lett. 

A napszaktól függően változó kínálatban a Carraro sötét pörkölésű kávéi mellett egyszerűbb ételek és alkoholos, illetve alkoholmentes italok szerepelnek. Enni többek között croissant-t, tortillatekercset, melegszendvicset és sajttálat lehet, de édességek is kaphatók. A kert májustól október végéig működik, tavasszal és ősszel hétvégén, a nyári időszakban pedig szerdától vasárnapig. Nyáron hétvégenként kiskoncerteket is tartanak, évente egyszer pedig színházi esttel várják a vendégeket. 

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék