A Belső-Somogyban található Kakpuszta egykor csaknem ötszáz fős település volt, de a '70-es évekre elnéptelenedett és szellemfaluvá vált. Bár a természet már visszafoglalta a helyet, azért még láthatók az egykori házak és az iskola maradványai.
Az „Eltűnt puszták nyomában”-tanösvényen nincsenek szintkülönbségek és látványos természeti képződmények, de a hét kilométeres túra egészét belengi az elhagyatott helyek sajátos hangulata. A túra a helyi kisvasút kakpusztai végállomásáról indul. Egy darabig együtt halad a Tőzike tanösvénnyel, majd néhány között állomás után szétválik a két útvonal. A séta során különleges bükkösöket, lápokat és „felrobbantott tavakat” láthattok, illetve azt a helyet is, ahol a Honfoglalás című film egyes jeleneteit forgatták.
Az útvonalat bejárhatjátok önállóan, de kérhettek szakvezetést is a nemzeti parktól.
Tipp: A tanösvényt meg lehet közelíteni a kisvasúttal, de a vonat csak heti kétszer közlekedik. Kocsival vagy biciklivel Nagybajom felől érdemes érkezni, de csak ha az előző napokban nem esett eső.
Éjszakai élet Gasztró
PINT Kocsma és Henye
Balatonhenyén egy elsőre furcsán hangzó párosítás jött létre: kocsma és delibolt egyben, ezt tudja a PINT Kocsma és Henye a Kossuth utcában. És milyen jól csinálja!