Keresés EN

Kisfaludy Sándor több nyelven beszélő, rajzolni és hegedülni tudó világlátott katona, Beethoven barátja és korának Don Juanja volt egy személyben: született polihisztor volt, aki nem mellesleg huszonkilenc évesen berobbant az irodalomba bestsellerével, a Himfy szerelmeivel. Így nem is annyira meglepő, hogy egykori kúriáját már 1951-ben emlékházzá alakították.

Hatéves korában hagyta el otthonát, majd a napóleoni háborúk után tért vissza oda feleségével, Szegedy Rózával. Mivel leszármazottai nem voltak, így a ház először a veszprémi püspökhöz, majd annak intézőjéhez, végül pedig köztulajdonba került. Kéziratai mellett itt őrzik személyes tárgyait, például a misztikus Lavater-koponyát, amit 2018 óta egy 3D-bemutató keretében ismerhettek meg közelebbről: a legenda szerint a névadó orvos – mára már megcáfolt elméletének alátámasztása érdekében – saját kezűleg rajzolta a fel a koponyára a különböző hajlamok és érzékek helyét.

Az irodalomtörténeti tárlaton kívül a Városi Múzeum egyéb kiállításai is itt kaptak helyet: a  Sass-Brunner festőcsalád képei és a úgynevezett Lilike-emlékszoba mellett ide kerültek a várnál végzett ásatások során előkerült kerámiák, valamint a geológia, az  egyház- és várostörténet egyéb helyi emlékei, illetve a híres sümegi csengőgyűjtemény is.

Tipp: Kisfaludyhoz még a  Rózsakő köthető, ahol feleségével üldögélve megalapozta a legendát, miszerint ott örök szerelmek köttetnek.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Shopping

V26 Képregénybolt

?>

A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de azért még mindig akad rá vevő, sőt az Újlipótvárosban lévő V26 saroküzlet a kis, de annál lelkesebb tábor számára minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt.

Gasztró

Meron Budapest

?>

A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult, jobbnál jobb helyekből pedig nincs hiány, ahogy ezt a Meron Budapest is igazolja.

Gasztró

Szabad Új Hely

?>

Vagány vegán konyha a Csarnoknegyedben. Röviden így jellemezhetnénk a Szabad Bisztró nagy testvérét, a Szabad Új Helyet, ami egy sokkal tágasabb hely a Király utcaihoz képest, de legalább olyan finom vegán és laktató fogásokkal.

Gasztró

SZÚP

?>

A Szilágyi Erzsébet fasor elején a SZÚP nevű levesező vitamindús és egészséges leveseivel éppúgy kielégíti a közeli általános iskola diákjait, mint az arra sétáló éhes vendégeket. Hiszen a hely nemcsak a környéken hiánypótló, hanem egész Budapesten.

Neked ajánlott

A