Keresés EN

A Tölgyes Kúria nagy létszámú álomesküvők és rendezvények mellett egy à la carte-étteremnek is otthont ad, ahol magyaros ízekkel és egy kicsit merészebb párosításokkal is találkozunk.

A Kúria épületét 1896-ban építtette egy nyugalmazott huszárkatona. Az államosítás után irodának adott helyet és ide jártak lazulni a párttagok, a rendszerváltás után pedig vendéglátóhelyként üzemelt, majd csaknem két évtizedre bezárta kapuit. 2018-ban azonban az épület újjászületett, új tulajdonosai magyaros konyhát álmodtak meg, ami egyszerre modern és hagyományos, valamint regionális alapanyagokra épül. Emellett a mikrorégióban, azaz a Szent György-hegy, a Badacsony, az Örsi-hegy és a Sabar dűlőin készülő borokat kínálják.

A Kúria azon kevés helyeik egyike lett a Balatonnál, amely több száz fős esküvők és egyéb rendezvények befogadására is alkalmas.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

Véndiák

?>

A Véndiák már 1938 óta várja vendégeit, mégis az a hely, ami nevével ellentétben mindig tud újat mutatni. Az évtizedek óta idejáró törzsvendégeket pont ezért tudják megtartani. Ide betérve az ember mindig elégedetten távozik, legyen az egy magyaros ebéd, egy hamburger, egy napi menü, egy finom desszert vagy egy különleges koktél.

Shopping

V26 Képregénybolt

?>

A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de azért még mindig akad rá vevő, sőt az Újlipótvárosban lévő V26 saroküzlet a kis, de annál lelkesebb tábor számára minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt.

Gasztró

Meron Budapest

?>

A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult, jobbnál jobb helyekből pedig nincs hiány, ahogy ezt a Meron Budapest is igazolja.

Gasztró

Szabad Új Hely

?>

Vagány vegán konyha a Csarnoknegyedben. Röviden így jellemezhetnénk a Szabad Bisztró nagy testvérét, a Szabad Új Helyet, ami egy sokkal tágasabb hely a Király utcaihoz képest, de legalább olyan finom vegán és laktató fogásokkal.

Neked ajánlott

A