Ukrán artista növendékek lélegzetelállító bemutatójával és egy nemzetközi sikerfilm szabadtéri vetítésével jön a Pont Csopak soron következő, augusztus 13-i, szombati eseménye. Mindkét program művészi eszközökkel mutatja be milyen a gyerekek élete a háború árnyékában, a program célja a közös feldolgozás. A Csopaki Plul Malomban rendezett eseményen délutántól finom falatokkal és italokkal valamit a NOS vintage és design vásár különleges ajándéktárgyaival és csecsebecséivel várják a látogatókat.
Részleteket láthatunk a Remény gyermekei című előadásból, melyet a Fővárosi Nagycirkusz és a Nemzeti Színház közös produkciójaként idén nyáron a Nemzeti Színházban mutattak be. Ukrán háború elől elmenekült artista és táncos gyerekek megrendítő és terápiás előadása ez a krízisről, túlélésről, újrakezdésről, reményről és reménytelenségről.
Este 21 órától vetítik az Ugatás a távolból (the Distant Barking of Dogs) című dán dokumentumfilmet, melyben a tíz éves Oleg és nagymamája költői szépségű történetét ismerhetjük meg a kelet-ukrajnai frontvonalról. Az alkotást Európai Filmdíjra jelölték, felkerült az Oscar shortlistre, és sikerrel szerepelt a világ filmfesztiváljain.
Az augusztusi esemény főtámogatója a Dán Királyság Magyarországi Nagykövetsége. A programsorozat közönségszervezése a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre. Jegyeket itt vásárolhattok az eseményre.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.