november 15., 12:41
Siófok 55
Idén ünnepli 55 éves várossá válási jubileumát Siófok
A balatonboglári Kislaki Bormanufaktúra is készül Márton-napja alkalmából: náluk november 18-án kóstolhatjátok meg a válogatott borsort
A Balaton-felvidéki lét a hazai kultúrában egyike a jó életről alkotott ideáloknak
A szüreti szezon végeztével indulhat az újbor ünneplése
November 16. és 19. között vehettek részt az idei Kávéházak Éjszakáján
Budapest és Debrecen után Veszprémben is rendhagyó világirodalmi sétára hív az Irodalom Éjszakája : novemberben három estén át 27 ország 27 szerzőjétől a VEB23 által életre hívott Pannon Színitanoda
Holt lelkel elevenednek meg november 3-án a keszthelyi Festetics-kastélyban. Ezen a napon egy rendhagyó tárlatvezetésen vehettek részt, amelyen a főnemesi család hajdan itt élt és holt tagjaira emlékezhettek. Szó lesz a családtagok haláláról, betegségekről és bűnös titkokról is.
A Balaton környékének vizes élőhelyei egy óriási hálózatot alkotnak
A Gondolat fesztivál Madách Imre Az ember tragédiája című művére épül, de alapvetően nem a megszokott irányokból – vagyis elsősorban nem irodalmi, irodalomtörténeti irányból – boncolgatja a szöveget, hanem a műben szereplő témák, eszmék, kérdés és problémakörök aktualitásait vizsgálja. Így elsősorban szociológiai, gazdasági, ökológiai, pszichológiai és egyéb tudományos témák jelennek meg az ötnapos veszprémi eseményen.
Kálmán Imre, operettjeiről híres magyar zeneszerző, karmester születésnapját ünneplik meg október 24. és 28. között a Kálmán Imre Emlékházban. Minden nap számíthatunk előadásra, beszélgetésre, zenés színházi estre.
Olaszország kifinomult eleganciáját és luxusát élhetitek át október 27. és 29. között, a balatonfüredi Hotel Vinifera Wine & Spaban. Sok izgalmas program vár rátok ezen a hétvégén: Schiffer Miklós interaktív előadással készül az itáliai életérzésről, de részt vehettek Maserati tesztvezetésen is. Gasztronómiai élményekre számíthattok, természetesen olasz ízvilágban, olasz borválogatással, pihenésképp pedig szaunaszeánszokon vehettek részt, és még a Falconeri olasz márka is kitelepül erre az alkalomra.
A bor régészete program következő fejezeteként tovább kalandozhattok a kőbányászat és kőfaragás múltjában és jelenében
Október 7-én ráadáskoncertet szerveznek Gyenesdiás dolomitbányájában
Október 6. és 8. között szervezik meg a X. Siófoki Halfesztivált. Az eseményen a halas ételkülönlegességek mellett kézműves vásár, gyerekprogramok, koncertek várnak. Péntek este a sort a Vad Fruttik nyitja, másnap pedig főzőversenyen, táncbemutatókon vehettek részt.
Az Országos Könyvtári Napok Balatonalmádin is izgalmas irodalmi programokkal várnak: október 6-án
A Balatonbarát kert projekt végigjárja a tó körüli kultúrtájat: a veteményeseket
Októberben a legtöbb település már szüreti lázban ég a Balaton körül is. 5 izgalmas, borhoz kötődő programot gyűjtöttünk.