Új sorozatot indít a LITTLE MOON. Magyarország kiemelkedő dalszerzőivel beszélget Juhász Zoli az alkotás olykor magányos folyamatáról, majd ezzel szembe menve, élőben, együtt írnak egy dalt. Az este első felében elmerülnek a dalszerzés és a kreatív folyamat mechanikájában, fogásaiban és furcsa pszichológiájában, utána pedig egy gyakorlati példán keresztül mutatják meg, hogy akció közben hogyan működik a dalszerzés, és az éppen felmerülő problémákon ki hogyan talál fogást.
A május 6-ai alkalommal Szepesi Matyi gitáros, énekes, dalszövegíró, producer, a Konyha zenekar alapítója lesz a meghívott vendég. Matyi számos szöveget írt olyan előadóknak, mint a Margaret Island, Subtones, Random Trip. 2019-ben a Petőfi Zenei díjátadón, 2022-ben pedig az Artisjus-díjátadón zsebelte be a legjobb dalszövegírónak járó elismerést.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.