látnivalók & kultúra
Éjszakai tárlatvezetés a Festetics-kastélyban
Lassan a végéhez közelednek a keszthelyi titkos történetek szerdánként
Lassan a végéhez közelednek a keszthelyi titkos történetek szerdánként
A Romantikus Reformkor programjai ismét időutazásra invitálnak bennünket
Idén is, immáron tizennyolcadik alkalommal randevúra hívja Balatonfenyves azokat
A hidegháború csak átverés volt és ezt jól tudják ezt az U
Az október 16-i fővárosi premier után Danny és Sandy romantikus története országos turnéra indul és első állomása a királynék városa
A Budapesti Vonósok Kamarazenekar folyamatosan törekszik új ötletekkel és koncepcióval a közönség és a generációk széles körét megnyerni
Kaposváron, a Szivárvány Kultúrpalotában lép fel a Budapesti Fesztiválzenekar válogatott remekművekből összeállított műsorával március utolsó napján
A Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter hegedűművész irányításával 1985-ben Veszprémben
Nemzeti filharmonikusaink 1952-es megalakulásuk óta már meghódították a világot zenéjükkel
A Madison megye hídjai címet viselő Robert James Waller-regény nagysikerű filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot
Kulka János zenés műsorestjét élvezhetjük ősszel két Balaton-környéki településen is: szeptember 23-án
A Keszthelyi Táncpanoráma idei előadásai között találjuk a szeptember 17-én
A Keszthelyi Táncpanoráma idei előadásai között találjuk a szeptember 17-én
A Keszthelyi Táncpanoráma idei előadásai között találjuk a szeptember 19-én
A Keszthelyi Táncpanoráma idei előadásai között találjuk a szeptember 18-án
Keszthely városa a tavalyi fesztiválhoz hasonlóan idén is a leglátványosabb táncelőadásokat hozza el a Balaton partjára szeptember 17
Az augusztus 20-i államalapítás ünnepén Keszthelyen a belvárosi ünnepségeket követően a Balaton-parti rendezvényhelyszínen várják a szórakozni vágyókat
Az államalapítás ünnepe alkalmából egy több napos rendezvény
Az államalapítás ünnepének tiszteletére minden éveben megrendezett négynapos rendezvény a maga ünnepi fesztiválprogramjaival hagyománnyá nőtte ki magát Balatonlellén
Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül minden év szeptemberének harmadik szombatján a történelmi egyházak képviselői megnyitják templomaik kapuját és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket
A Balaton-környéki városokban mostanság igen sokszor koncertező zongorista ingyenes Chopin-koncertet tart augusztus 19-én este a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban
Az államalapítás, István király és az új kenyér ünnepe idén sem kerüli el Szántódot
A Szemesi Jazzudvar fantázianevet viselő balatonszemesi koncertsorozat egész nyáron át tartó estjei után a Premetz-Gyárfás-Weisz Trió fellépésével zárul idén