A Keszthelyi Nyári Játékokat a Básti Juli és Puskás Tamás kezdeményezésére 2000-ben rendezték meg első alkalommal. A ma már hagyományossá vált eseményen idén a Centrál Színház Delila című előadását játsszák Stohl András, Balsai Móni és Trokán Nóra főszereplésével.
A borítókép forrása a rendezvény weboldala.
Előadások
- augusztus 7. (kedd), 20:30
- augusztus 8. (szerda), 20:30
- augusztus 9. (csütörtök), 20:30
- augusztus 10. (péntek), 20:30
Molnár Ferenc vígjátékának ősbemutatója éppen nyolcvan éve volt – ráadásul Centrál Színház épületében, az akkori Pesti Színházban, olyan sztárokkal, mint Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő.