A Balaton számos hazai filmrendezőt megihletett már, akik egy-egy történet helyszínéül a környéket választották. Életérzés, emlékezés vagy csak a tájkép – a környezetnek több szempontból is lehet szerepe. A Magyar Film Napja alkalmából összegyűjtöttünk 10 olyan filmet, amely a Balatonnál játszódik.

1. Nyugati nyaralás (2022)

A 80-as évek Balatonját a Maurer családot kísérve idézhetjük fel a Nyugati nyaralásban, amely műfaját tekintve krimi-vígjáték. Az autószerelő családfő, Maurer Gyuri ismert szakember, és nemcsak a környezetében, de még a pártvezetők is jól tudják, hogy nála jó kezekben vannak a járgányok. Maurerék éppen nyaralni készülnek, amikor négy helyett csak három útlevelet adnak ki nekik, nehogy véletlenül elcsábuljanak külföldön. Gyuri akkor találja meg a megoldást, amikor egy disszidens nála hagyja autóját két hétre: a Nyugatra igyekvő család helyett egy, a Balatonnál nyaraló tehetős családként jelennek meg a „kölcsönvett autóval”, azonban ez több bonyodalmat okoz, mint amire először számítottak.

2. Zimmer Feri (1998)

A vígjátékot részben a Római-parton, részben a Balatonnál forgatták. A zimmer frei felirattal – főleg a nyári időszakban – a mai napig találkozhatunk, a jellegzetes kifejezés módosítása a címben pedig Fikász Ferencre utal, aki elhatározza, hogy egy nyár alatt megteremti családjának a stabil anyagi alapokat, ehhez egy egész balatoni panziót bérel ki, hogy végül a szobákat bőven áron felül kínálja, színvonal alatti szolgáltatásokkal. Az unokaöcs, Peti is bekerül ebbe a káoszba, aki eredetileg csak nyaralni érkezik, és az ő szemén keresztül látjuk Feriék szürreális ügyeskedését, csalásait, akikhez a ÁNTSZ és a maffia is ellátogat.

3. Hogyan tudnék élni nélküled? (2024)

A romantikus zenés vígjáték még a legfrissebb filmek között szerepel, és hamar rekordokat döntött a magyar mozikban. A film erősen épít a balatoni nosztalgiára, a 80-as és 90-es évek emlékei legtöbbünkben aktívan élnek. A történet szerint három barátnő pihen a Balatonnál, egyikük, Eszter összeismerkedik egy fiúval. Gergő laza, vicces, ráadásul zenész, tulajdonságai szöges ellentétét mutatják Eszter otthon maradó párjának. A találkozást váratlan fordulatok követik, amelyek felforgatják a fiatalok életét.

4. A Pogány Madonna (1980)

A balatoni filmek listájából kihagyhatatlan Bujtor István. A tihanyi apátság múzeumából eltűnik az értékes aranyszobor, a Pogány Madonna, és a tetteseket felfedező teremőrre is rálőnek. Az ügyet Kardos doktor kapja meg, azonban maga mellé kell vennie a balatoni vidék egyik legjobb nyomozóját, Ötvös Csöpit. A két egyéniség látványosan eltér egymástól, az ambiciózus és olykor körülményes Kardos magát sem tudná megvédeni, Ötvös Csöpi pedig könnyen keveredik bunyóba, és kitűnő vitorlázó is.

5. Együtt kezdtük (2022)

2011-ben a 12. c osztály érettségi bankettjén egy baráti társaság estéjének pillanataiba kaphatunk betekintést, egy ilyen eseménytől nem áll távol a szerelmi kaland, az ivás, a bulizás vagy akár egy lehányt ruha sem. A búcsúbuli után telnek az évek, és ahogyan a mindennapokban, úgy a filmben is sokféleképp alakul a társaság tagjainak élete. Tíz évvel később, egy esküvő során újra találkoznak Badacsonytomajon, ahol bebizonyosodik, hogy a le nem zárt ügyek és a régi szerelmek újra erőre kaphatnak, és soha nem biztos, hogy minden úgy történik, ahogy elterveztük.

6. Hamis a baba (1991)

Ötvös Csöpi és Kardos doktor negyedik alkalommal állnak össze ebben a filmben, amelyben drogügyletek és gyilkosságok is történnek. Kardos – a szokásos formájától eltérően – sikeresen hallgat le kábítószer-kereskedőket, akik lopott áruval üzletelnek, így nemcsak a nyomozóknál, hanem a szer eredeti tulajdonosánál is célponttá válik egy bizonyos Szekér Pipi. Bármilyen trükkhöz folyamodik is a bűnbanda, nincs az a helyzet, amelyet az ismert páros ne tudna megoldani. A filmet többek között Balatonfüreden, Tihanyban és Zamárdiban forgatták, de a helyszínek között van Athén és München is.

7. Swing (2014)

Rita énektanár, viszont hivatását félretette, hogy feleségként, háziasszonyként éljen tehetős férje mellett. Kati egy, a fiát egyedül nevelő anya, alacsony egzisztenciával, ugyanis párja, munkája és férje sincs, azonban évekkel ezelőtt szerepelt egy tehetségkutatóban, azóta úgy érzi, a színpad és az éneklés az ő világa. Angéla egy önbizalomhiányos óvónő, aki emiatt képtelen megvalósítani azt az álmát, hogy énekes legyen. A három, mélyponton lévő nő egy véletlen találkozás során együttest alapít, és balatoni turnéra indulnak egy dívával és a transzvesztita bártulajdonossal.

8. #Sohavégetnemérős (2016)

Fluor Tomi és Diaz formációja, a Wellhello 2014-ben alakult, két évvel később pedig az addig megjelent – és felkapottá is vált – számaik inspirálták a film létrejöttét. A 2010-es évek huszonéves korosztályát hat olyan történettel mutatja be, amelyek össze is fonódnak. A közös problémák, az általános gondolkodásmód, a fiatalok világnézete és a szerelem is középpontba kerül a filmben, amelynek alkotói egy szintén fiatalokból álló csapat tagjai. A filmben Veszprém és a tó zamárdi szakasza is felbukkan.

9. Tüskevár (1967, 2012)

Fekete István regénye sokak számára kedves: a történet szerint Tutajos és Bütyök a nyári vakáció idejére Tutajos nagybátyjához kerülnek, ő pedig Matula bácsihoz küldi a két fiatalt. Először Tutajos ismerkedik meg a Kis-Balaton élővilágával, csak később csatlakozik barátja. A fiúk a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy mivel jár, ha nem fogadják meg az öreg Matula tanácsait, majd ezekből a hibákból tanulva és egy emlékezetes nyár után megerősödve térnek vissza Budapestre, hogy megkezdjék a nyolcadik osztályt. A történet először sorozatként jelent meg 1967-ben, majd 2012-ben film is készült.

10. Balaton Method (2015)

Az első magyar közösségi finanszírozásból készült alkotás egy 85 perces dokumentumfilm, amelyet Szimler Bálint rendezett. A filmben 18 zenekar és több száz zenei közreműködő vett részt, az együttesek között van a Quimby, a Subscribe és az Elefánt is. A Punnany Massif és az Akkezdet Phiai egy-egy saját dalt is készített a projekthez. „A Balaton Method egy mai magyar zenei tabló egész estés mozifilmbe csomagolva.”

Április 30-án, a Magyar Film Napján közel 200 magyar filmet lehet megnézni a tévében, mozikban és a streamingoldalakon. A programok a Nemzeti Filmintézet oldalán elérhetők.

(Borítókép: Nemzeti Filmintézet)

Címkék