Pattogatott kukorica a kézben, egy jó film, a levegőben pedig a Balaton illata: a balatoni kertmozik hangulata egyedülálló élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ha kistrandoltad magad és valamilyen könnyed, nyáresti szórakozásra vágysz, irány egy szabadtéri mozi!

1/8

kertmozi

A fövenyesi kertmozi retró hangulattal, színes székekkel és idilli hangulattal várja a filmezni vágyókat. A település egy kis utcájában megbújó szabadtéri moziban nemcsak premier-, hanem művészfilmeket is nézhetünk. Hollywood legfrissebb akciófilmjei és vígjátékai közül szemezgethetünk ezen a nyáron is, a kicsiket pedig mesék és animációs filmek várják, mindössze 1200 forintért. Amikor pedig nem a filmeké a főszerep, koncertekre és színházi előadásokra is válthatunk jegyet.

Műsor és további infók a mozi hivatalos honlapján

2/8

panoráma kertmozi

A vonyarcvashegyi Panoráma Kertmoziban – ahol több mint félezer ember tud filmezni – mindig a legfrissebb amerikai alkotásokat láthatjuk, és nincs hiány gyerekfilmekből sem. Mivel a mozi a strand mellett található, akár közvetlenül a nap végi csobbanás után is célba vehetjük. A jegyek itt 1500 forintba kerülnek.

Műsor és további infók a mozi Facebook-oldalán. 

3/8

révfülöp

A révfülöpi kertmozi igazi közönségkedvenc az északi parton nyaralók körében, ami nem véletlen. Itt közvetlenül a Balaton partján élvezhetjük a gondosan válogatott premierfilmeket, hangulatos környezetben. A hét minden napján este 9-kor kezdődnek a vetítések, jegyet venni az előadás előtt egy órával tudunk a helyszínen. Ha nem látunk már szabad helyeket, nem kell megijednünk, egy pokrócra leheveredve is élvezhetjük a vetítést.



Műsor és további infók a mozi hivatalos
honlapján. 

4/8

balatonakali kertmozi

A balatonakali kertmozi közel hat évtizede működik, már több százezer – ha nem millió – nyaraló ült itt a vászon előtt. Itt is mindennap 9 órakor kezdődnek az előadások, jegyet a kezdés előtt egy órával tudunk váltani, és közönségkedvenc premierfilmekből válogathatunk. A nézőtér közel 200 vendéget képes befogadni, így attól sosem kell tartanunk, hogy elfogynak a helyek.


Műsor és további infók a mozi hivatalos honlapján.

5/8

zamárdi kertmozi

A zamárdi vasútállomástól sétatávolságra található kertmozi 1962-ben épült, és azóta töretlenül fogadja a filmrajongó nyaralókat. A mozi sok mindent és sok mindenkit látott már: számtalan filmes megfordult már itt, a látogatások emlékét pedig egy fal őrzi, amit a híres mozisok kézlenyomatából készült kerámiák díszítenek. Itt nemcsak külföldi közönségkedvenceket vetítenek, hanem számos magyar filmet is. Kezdés mindennap este 9-kor, a jegyek pedig mindössze 1100 forintba kerülnek.

Műsor és további infók a mozi Facebook-oldalán. 

6/8

balatonlelle kertmozi

A balatonlellei kertmozi 2020 tavaszán egy kis időre bezárt, hogy megújulhasson, idén júniustól pedig már újjászületve várja a filmek szerelmeseit. A felújításoknak köszönhetően a Balaton egyik legmodernebb kertmozijában élvezhetjük a premierfilmeket, ráadásul nemcsak egy, hanem egyből napi két vetítés közül választhatunk. A lellei kertmozi egyik nagy előnye, hogy nemcsak helyben, hanem online is lefoglalhatjuk és megvehetjük az 1300 forintos egységáron futó jegyeket. 

Műsor és további infók a mozi hivatalos honlapján.

7/8

Pont.Csopak

Augusztus 6-án nyílik az északi part legújabb kertmozija és kulturális színtere, a Pont.Csopak, ahol nemcsak filmeket nézhetünk, de közönségtalálkozókon, filmes beszélgetéseken is részt vehetünk majd. A Pont.Csopak közösségi élményt kínál a mozi szerelmeseinek, leginkább művészfilmek, dokumentumfilmek, díjnyertes mozik vetítésével. Lesz itt koncert, kiállítás, gasztronómiai és alkotóművészeti program is, így mindenki megtalálhatja a számára legszimpatikusabb kikapcsolódási lehetőséget. A nyitó hétvégén az Oscar-díjas dán filmet, a Még egy kört mindenkinek című tragikomédiát és a Maiden című dokumentumfilmet, a második hétvégén pedig A mi óriási kis falunk című amerikai dokumentumfilmet és a Tobi színei című magyar alkotást nézhetjük meg.

Műsor és további infók a mozi Facebook-oldalán.

8/8

Pegazus (Bezárt)

A Káli-medence egyik legkedveltebb kultúrpontja, a Pegazus minden nyáron szervez szabadtéri vetítéseket a legfrissebb művész- és dokumentumfilmekből. A csütörtökönként megszervezett vetítések belépője mindössze 500 forintba kerül, ezen felül csak a fogyasztásunkat kell fizetni, ha elcsábulnánk egy koktélra vagy egy isteni grillfogásra, amit a Parázsló csapata készít. Érdemes pokrócot, melegebb ruhát hozni és felkészülni a nagy, piknikhangulatú, szabadtéri filmnézésre!



Műsor és további infók a mozi 
Facebook-oldalán.

Címkék