Ismerjük a tömeget a Tagorén, a reformkori városrészt, az újhullámos bisztrókat és a cukrászdákat, és akkor sem éreznénk, hogy büntetésben vagyunk, ha el sem hagyhatnánk a strandot. Füreden lenni jó, és azt gondoltuk, ha már ennyire szeretjük, még többet szeretnénk tudni róla. Az egyedi tájérték gyűjtő Pető Piroskával jutottunk el olyan helyekre, ahová csak az itt lakók járnak – vagy talán még ők sem.

Mi volt a kedvenc gyerekkori olvasmányod? A Micimackó, A két Lotti vagy A kis herceg? Pető Piri Dr. Laposa József Szőlőhegyek a Balatonfelvidéken 1988-ban megjelent könyvét ismerte az első betűtől és képtől az utolsóig. Hát, ebből lesz a csodabogár és a helyi értékek szenvedélyes védője, tudósa és fényképes őrzője – fotógyűjteménye több mint tízezer képből áll(!) –, aki emellett környezetmérnök és borász is.

A nem tipikus gyerekkori olvasmány már a következmény volt. A meghatározó élményt a dörgicsei présházban töltött hétvégék és nyarak adták a budapesti lánynak. Amikor Piri 9 éves volt, szülei eladták a présházat. „Távol kerültem innen, és akkora törés volt, hogy azt éreztem – ez akkor még nem volt tudatos –, hogy úgy kellene irányítanom az életemet, hogy valahogy visszakerüljek.” Az egyetem elvégzése után sikerült is, azóta Balatonfüreden lakik férjével és kisgyerekeivel. És sorra felkereste a helyeket, amikről a Laposa-könyvben olvasott, mert kíváncsi volt, mi lett velük. Mi először Facebook oldalán megjelent képeken keresztül találkoztunk vele, majd személyesen elvitt minket sétálni Füreden és környékén. Piri az irodai munka után délutánonként is kijött, télen is, ha volt egy óra szabadideje, és míg világos volt, ő járta a vidéket.

Malom-völgy

Erre legfeljebb helyiek, kiránduló balatonfüredi iskolások járnak. Hasonló a Koloska-völgyhöz, ám ez kevésbé, illetve szinte alig ismert kirándulóhely. Néhány perc alatt magunk mögött hagyjuk a nyüzsgést, a tömeget és élvezhetjük a csendet, a fák társaságát a Bocsár-hegy és a Farkó-hegy között megbúvó patakvölgyben. Nincs messze a központtól, Balatonfüred nyugati részén, az aszófői határ közelében fut a Balaton irányába a Balatonszőlős területe felől érkező Szőlősi vagy Malom-völgyi-séd. Dús lombok, vadregényes völgy és csobogó patak, vagyis maga az idill, miközben egy lélekkel sem találkozunk, és még Piri sem látott itt kirándulót. Elmeséli, hogy minden évszakban elragadó – mire megszólal a kakukk: „Már vártam. Nem hittem volna, hogy itt hallom meg először. Nagyon mondja, jól van.”

Nyugodt családi kirándulóhely, ahol kisgyerekek is könnyen teljesítik a néhány perces túrát a Noszlopy forrásig, ami tovább gazdagítja a séd vizét. Ha tovább sétálunk, különböző útvonalakon eljuthatunk Balatonszőlősre, Aszófőre, illetve Balatonfüred felé a völgyoldalba épített doronglépcsőkön keresztül a bocsári szőlőkhöz és az egykori szákai kőbányához.

Száka-hegy

Nehéz elképzelni a sűrű, dús fűvel borított területről, ahol minden kicsattan az élettől, hogy itt egykor kőfejtő volt, amit a kitermelés után építési törmelékkel és földdel töltöttek fel. Piri elvezet minket a bánya északi falához, ahol a kőzetfeltárás nyomát meghagyták, és mára védett földtani természeti érték, a Füredi Mészkő Formáció hiteles bemutatóhelye lett. 

Nem kell kőzetbolondnak lenni ahhoz, hogy elámuljunk: ez a mészkő 230 millió éves. Jól kivehető, ahol a szürkésfehér színű, tűzkőlencsékkel gazdagodott mészkőben a tektonikai erők hatására meghajlottak a rétegek. Az élettelen kövek mellett zsibong az élet: jókora erdei szamóca foltra bukkanunk, lépten-nyomon finom virágú, szépséges magyar szegfűk és légies árvalányhajak nyílnak. Ellenpontként egy őzlábat is találunk a fűben, de még azt is szépnek látjuk.

Papsoka-Siskei templomrom 

Amikor odaérünk, épp egy esküvői pár fotózkodik a romoknál. Kétségkívül romantikus az egykori Papsoka, később Siske falu Szent Mihály templomának romjai között sétálni, ráadásul a Balatonszőlős felé vezető műút melletti romokból szépen feltárul az alattunk fekvő város. A templom mellett régi temető, ódon sírkövei ki-be dőlnek, díszítései formátlanná koptak, de azért még felismerhető a faragott Krisztus. 

„A román kori templom a XII. században egy római villa maradványaira épült, gótikus stílusban átalakították, majd az 1530-as években pusztult el” – kalauzol minket Piri, és megmutatja a Balaton utolsó hajóskapitányának sírját is.

Kíváncsiak vagyunk, hogy 15 év alatt, mióta Piri a vidéket járja, maradtak-e még fehér foltok, vagy már minden présházat, kőkeresztet és romot feltérképezett: „Szoktam nézni, hogy melyik földúton nem jártam még.”

Siske utcai műemlék épületek

Ez nem skanzen. Ez jobb. Kedves és meghitt utca. Balatonfüred jellegzetes épületei a népi építészet jegyeit mutató, példás állapotban megőrzött és védett lakóházak: nyeregtetősek, többnyire náddal fedettek, az oromfalakat monogrammal vagy évszámmal látták el. Jókat tudnánk nyújtózni a tornácon, ölünkben az elengedhetetlen fekete macskával, és itt még a muskátli sem zavaró.

Városvédőként Piri örül, mert látszik, hogy a házakra nagyon vigyáznak, „megelégszenek azzal, hogy megtartják a ház eredeti formáját, hangulatát”. Értékőrzőként figyeli, mit tesz az idő és az eső: lebontanak egy présházat, eltűnnek feliratok. Lehet, hogy csak az ő fotóin lesznek megörökítve.

Tamás-hegyi kereszt, kilátópont

A Kilátó utca felől, némi lépcsőzés után könnyedén elérjük a nagyméretű fakeresztet az Aranyember útja tanösvény kezdeti szakaszán. Egyszerre gondoljuk azt, hogy nem kellett volna annyit ennünk ebédre, és hogy ezután a kaptató után milyen jól belakunk. Aztán nem is gondolunk már ilyenekkel, nem is beszélünk, csak a Balatont nézzük. 

„A város talán innen mutatja legteljesebb arcát” – mondja Piri. Aztán azt is elmeséli, hogy tiszta időben Mencshelyről látni a Mecseket is. Először a helyiek sem hittek a szemüknek, csak miután Piri megmutatta nekik a fotót. Akár „panorámásat” is álmodik: álmában egyszer Nyíregyházáról látta a Badacsonyt.