A KSH friss jelentéséből legalábbis az derül ki, hogy mindössze 1,2 százalékkal nőtt előző évhez képest a balatoni vendégéjszakák száma. A turizmusért felelős államtitkár szerint ez nem baj, mert a Balaton már bejáratott brand, és itt a kis arányú növekedésnek is örülni kell. Siófok továbbra is a legnépszerűbb, Zamárdi pedig jól jár a fesztiválokkal.

Kezdjük egy fontos ténnyel: a KSH-számok nem tükrözik teljes mértékben a valóságot, mivel csak a kereskedelmi szálláshelyek forgalmát veszik figyelembe, a magánszállásokét nem. Ettől függetlenül elsőre így is meglepő, hogy a kifejezetten napos és jó idő ellenére nem nőtt tavalyhoz képest a Balatonra látogató vendégek száma, ráadásul az egész országban csak a Balatonnál stagnált a vendégéjszakák mennyisége.

A KSH felméréséből kiderül, hogy 2013-ban 8 százalékkal, 2014-ben már csak 5 százalékkal, idén pedig mindössze 1,2 százalékkal bővült előző évhez képest a balatoni vendégéjszakák száma. A nyári hónapokon belül is jelentős különbségek vannak. Míg júliusban 4,6 százalékkal nőtt a balatoni vendégéjszakák száma az előző évhez képest, addig augusztusban csak 1,2 százalékos volt a növekedés.

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős államtitkár a sonline.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy nincs ok az aggodalomra: „A Balaton egy régóta jól működő, bejáratott célállomás, nagy csodára, kiugró növekedésre nem számíthatunk egyik évről a másikra, itt a néhány százalékos folyamatos vendégszám-növekedésnek is örülni kell.” Tény, hogy már tavaly is 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a Balatonnál júliusban, a tavalyi számot pedig 55 ezerrel sikerült felülmúlni.

Fekete Tamás, a Nyitott Balatont is szervező Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke is nyilatkozott a sonline.hu-nak, és ő is pozitívnak értékelte, hogy augusztusban sikerült tavalyhoz képest vendégéjszakaszám-növekedést elérni el a balatoni régióban.

Egy dolog biztos: az hosszú távon nem segít a Balatonnak, ha 3,4 százalékkal csökken a külföldi látogatók száma.