„Makk Karcsi bácsival (a híres filmrendezővel – a szerk.) borozgattunk a diófa alatt” – kezd bele a történetbe Szászi Endre borász. „Ül, nézegeti a tájat, mire megszólal: «Endre, tudja maga, milyen szép tájon lakik? Ezek a hullámzó domborulatok: kivillan itt is a Balaton, kivillan ott is. Nagyon erotikus, ugye? Mint amikor egy hölgy úgy van felöltözve, hogy kivillan a válla itt, kivillan a válla ott. Hát ez a táj, ez olyan.»”
Mindenkit más miatt fog meg a Szent György-hegy, nagyon úgy tűnik viszont, hogy aki egyszer itt járt, azt mintha mágnes húzná ide vissza időről-időre. Van, akit a bazaltorgonák, a hegycsúcs és a jégbarlang vonz, mások a felkapottabb – de nem zavaróan felkapott – déli oldalra járnak vissza egy jó pincészet vagy egy műfajilag besorolhatatlan, különleges étterem miatt, megint mások ötvözik a túrázást és a gasztroélményeket, és élvezik, hogy itt bizony valami elindult és egyre több izgalmas „arc” költözik a hegyre. Erről a „valamiről” kérdeztünk meg néhány, a hegyen élő és tevékenykedő közéleti személyt és borászt, és arról, hogy ez a „valami” nem öli-e meg épp azt, amit az ide járók és itt élők annyira szeretnek a hegyben.
Nem mindennapi társaság
Bája van, vonzó, misztikus, mágikus, titokzatos. Ezeket a jelzőket halljuk egyre másra, ha a Szent György-hegy kerül szóba. Más, mint a többi hegy, és ha sokan nem is tudják konkrétan megfogalmazni miért, de érzik, hogy különleges. Ha ez csak üres marketingszólam lenne, nem érkezett volna el – Bojár Iván András szavaival élve – „a hegy ötödik virágkora”. „Ilyen felvirágzás utoljára itt a 19. század végén, a filoxéra előtt meg főleg a 18. század közepén-második felében történt, amikor a dűlőink kápolnái meg a Lengyel–Tarányi-pince is épült” – írja a Szent György-hegy nevű Facebook-oldalon, amelyet ő maga hozott létre. Bojár fontos szereplő: számos helyi megmozdulásban aktív, nem mellesleg gyakran nyilvánít véleményt a hegyen zajló folyamatokról, közben olyan vaskos könyvet ír a Szent György-hegyről, amilyen korábban a Káli-medencéről is készült.
Szerintünk is közeleg az a bizonyos virágkor, mert az elmúlt alig öt évben hihetetlen mértékben felpezsdült az azelőtt állami gazdaságok szőlőültetvényeivel szabdalt hegy. Megszelídültek az elhanyagolt, elvadult dűlők, visszanyerték arcukat a romos, pusztulásra ítélt házak. Amelyik pedig még nem talált új gazdára, az később sok pénzért fog.
Mindez főleg a déli oldalra igaz. „Az északi oldalon jobban lehet érezni az elhagyatott szőlőhegy-hangulatot, ez a déli, ez a «rózsadombi» oldal. Itt minden fancy és high life.” – ezt már Bencze István, a Bencze Családi Birtok tulajdonos-borásza mondja nevetve, aki vizslájával, Csetével járja a hegyet.
Sok esetben az egyéni kezdeményezőkészség és szabadságvágy találkozott a vállalkozói bátorsággal és újítókedvvel: ez hozta ide Kovács Beát, hogy a Búzalelke Pékesség ajtajában a legjobb éttermek vezetői álljanak sorba a kenyérért. A hegy egymás után ejtette foglyul a borászokat is: a kanadai születésű magyar Gilvesy Róbert itt eresztett újra gyökeret, a programozóból lett fiatal, biodinamikus borász, Bencze István londoni Michelin-csillagos éttermekbe szállít bort, és Török Csaba talán nem is lett volna többszörösen díjnyertes borász, ha rendszeresen nem jár errefelé lóháton.
És itt van a hegyen élő ortodox szerzetes, Márton atya, aki két kezével építette fel a kápolnáját, a dj-borász Papa Áron és a dizájner Karina, akik megnyitották a nyár egyik legnagyobb attrakciójának számító egzotikus, deluxe panorámás kiskonyhájukat Hegymagason. De azon se lepődjünk meg, ha Fekete Ibolya, Bodó Viktor (a Szputnyik Hajózási Társaság korábbi vezetője), Vajdai Vilmos (TÁP Színház, Katona József Színház) rendezőkbe vagy Konrád György íróba botlunk. És a sort még folytathatnánk, hány filmes, festő, szobrász, író szeretett bele a hegybe, miután meglátogatták már itt nyaraló művészbarátaikat. A hegylakókból egy kulturális magazin remekül megélne. Rabul ejti őket a táj, majd régi házakat, pincéket, nyaralókat vesznek, hogy egy darabka hegy, s vele együtt a hegyen megélt végtelen szabadság az övék legyen.
A Badacsony árnyékában?
„Nehéz nem szeretni”– mondja kedvesen Gilvesy Róbert a Szent György-hegyről. „Strong, silent type” – vált magyarról angolra, hogy még pontosabban leírja, milyennek képzeli a hegyet, ha ember lenne. „Van benne erő, de nem mond semmit.” És talán épp most jött el az ideje, hogy beszéljen. „Kicsit Badacsony árnyékában vagyunk, nem annyira ismert a Szent György-hegy név.”
A Badacsony említése többeknél érzékeny pontot érint. A hegy évtizedekig „szürke eminenciás” volt a „primadonna” mellett. Viszont abban is sokan egyetértenek, hogy a fejlesztések közben meg kell őrizni a hegy csendes, emberléptékű, természetközeli báját. A 2013 óta itt élő Bencze István szavai is ezt erősítik: „Olyan felelősségteljes embereket szeretnénk itt látni, akik tiszteletben tartják a természetet, a természetközeliséget, a természetes borkészítést. Rajtunk kívül a Szászi-, a Gilvesy- és egyre több kis birtok áll át organikus növényvédelemre, mert elhiszik, hogy így is lehet szőlészkedni. Ez is egy olyan jellemző, ami kiemelhet bennünket a badacsonyi régióból, mert itt erősen összpontosulnak ezek a törekvések."
„Viszonylag rövid ideje élek itt, de ezalatt is sokat változott a hegy. Egyre több épület van, ami veszélyezteti a hegyet mint termőhelyet. Az ideköltözők egy része a szőlőt nem szeretné művelni: az építési, használatbavételi engedélyekhez ideiglenesen oltványokat szúrnak a földbe, amit aztán később kihúzgálnak. Egyfajta városi kertkultúrát hoznak magukkal: gyep, szépen nyírt sövény, ide nem illő növényfajták. Egyre több ember szeretne itt nyaralót, ami jó is, nem is." A probléma ismerős lehet Csopakról: a Balaton északi partjának a szép kilátású, hagyományos szőlőtermő területein előszeretettel épülnek nyaralók és medencés villák, erről korábban Kovács Tamás (Szent Donát Birtok) és Jásdi István is beszélt. A minél több nyaraló építésének viszont a borvidék esetében a szőlő láthatja kárát, hiszen ha a folyamat elindul, nehéz visszafordítani. Vagyis felépült nyaralók helyére már nehéz szőlőt telepíteni.
Szászi Endre valamelyest derűlátóbb, szerinte a hegy egyszerűen nem tud annyira felkapott lenni, mint Badacsony vagy a Káli-medence, mert a külterületi részek szőlőterületek, amik nem lesznek beépítve. „Öt hektárra lehet gazdasági épületet felhúzni, és olyan, hogy itt 5 hektár eladó lenne, már nincs.” Annak pedig örül, hogy a 71-es út közelsége miatt egyre többen lesznek, akik megisznak egy pohár bort, majd megnézik a hegyet és rácsodálkoznak szépségére. „Jó, ha olyan élménnyel távoznak, mint egyik vendége, aki a hegyen állva azt érezte, hogy «ott lenn vannak a problémák, itt átnézek fölöttük».”
Bojár Iván az első, vitákat kiváltó Badacsonyról szóló cikkünket követően a Szent György-hegy Facebook oldalán jelentetett meg egy kifejezetten karcos véleményt a két hegy kapcsolatáról. A hozzászólása arról szól, hogy "a szovjet piacra dömpingbort termelő szocializmus terroir sajátosságokat elfedő és egalizáló, a Badacsonyi Borrégiót megteremtő szemlélete" összemosta a két hegyet. Ezzel szemben Bojár azt írja, ő külön kezelné a kettőt. "A fejemben létezik egy helymárka: Badacsony - a maga sajátlagos értékeivel, és adott a Szentgyörgyhegy (így, régies módon írva - a szerk.), a maga értékeivel." Ő a Tapolcai-medencét, a bazaltorgonákat, az irodalmat, a tíznél több szakrális helyet és a rendre kimagaslóan teljesítő borászokat emeli ki. A végén pedig felhívja a figyelmet: "Erre a Badacsony szerelmesei nem fognak vigyázni. Erre csak mi fogunk tudni vigyázni."
Emberi lépték és minőség
Márpedig ahhoz, hogy karakteres, jól megkülönböztethető legyen a Szent György-hegy, ahhoz – akárcsak metropoliszoknak, régióknak, településeknek –, márkára van szüksége. Arról nem is beszélve, hogy az igazi borheggyé váláshoz mennyi télen is nyitva tartó és minőségileg jól megszűrt szálláshelynek, étteremnek, borbárnak, bisztrónak kellene még megnyílni. Ettől pedig jelenleg a Szent György-hegyen még igen messze vannak.
Amellett, hogy hozzászólásait olvastuk, Bojár Iván Andrással személyesen is beszélgettünk a cikkhez, ő a hangsúlyt a hely igazi értékeinek felismerésére, kiszűrésére, rendszerezésére tette. Az egyik ilyen érték, hogy a Szent György-hegyen például kisebb parcellákon folyik a szőlőművelés, mint például Badacsonyban vagy a Somló területén, az épített környezet is szellősebb, kevesebb a ház.
A mediterrános jelleg a rómaiak öröksége, ők alakították ki azt az emberi léptékű, harmonikus arányrendszert a természeti táj és az emberi alkotás között, ami a mai napig fennmaradt a hegyen. Az idetelepülő pesti értelmiség éppen ezt fedezte és támasztotta, támasztja fel az elveszett paradicsomi állapotot, az autentikus vidéki életérzést keresve. Ami éppen attól jó, ha nem egymás sarkára lépnek a turisták vagy futószalagon érkeznek – hol sportkocsiban, hol szamárháton – a menyasszonyok, vagy a fesztiválozók.
Jó példa az emberi léptékre és a minőségre Papa Áronék korábban említett egzotikus kiskonyhája, ahová hetekkel előtte be kell jelentkezni: kevés ember kis helyen, különleges környezetben iszik-eszik fantasztikus borokat és ételeket: ez a Szent György-hegyi buliformula és igazi bennfentesnek érezheti magát az, aki bejut. Hasonlóan exkluzív hangulatú, ami idén augusztus 20-án történt, hogy a 2HA Szőlőbirtok tulajdonosa, Török Csaba Facebookon hirdetett meg egy tűzijátéknézős, medencés bulit, amelyre legfeljebb 50 ember jelentkezését fogadta el. A létszám nagyon gyorsan megtelt, végül 100 főre bővítették ki a bulit, de így is akadtak bőven, akik lemaradtak.
Vagy a Búzalelke Streetfood Fesztivál – a hegyi elegáns partik ellenpontja –, ahol amúgy szinte ugyanazokkal az emberekkel találkozhatunk, csak lazább környezetben. Itt a hegyen élő és tevékenykedő gasztroarcok főznek, a népek hosszú, közös asztalnál ülnek, mert a cél az együttlét, amellett, hogy a hegyet népszerűsítik és erősítik a közösséget.
A Gilvesy-birtokon évente megrendezésre kerülő (idén teltházas) Bohém Légyott mindenki számára elérhető, de itt is nagyon figyelnek arra, hogy a hegy ne szenvedje meg az egy estés zenés-evős-ivós mulatságot. És akkor még nem említettük azokat az ingyenes filmvetítéseket, felolvasásokat, koncerteket, amelyeket az itt élő írók-rendezők-zenészek szerveznek közvetlen környezetüknek, a közeli falvak lakóinak és a kíváncsi átutazóknak – ezek azok a fontos események, amelyek átjárót képeznek az itt élők és a távolról érkezett „értelmiségiek” között, még ha csak egy-egy óra erejéig is.
A jövőre vonatkozó hangzatos tervekből sincs hiány, Bojár Iván el tudja képzelni, hogy a Kaán Károly kulcsosház mellett egy mindössze 6-8 embert befogadni képes, bejelentkezéses alapon üzemelő fine dining működjön, Bencze István szerint pedig elférne még a hegyen egy jó kávézó vagy vinotéka.
