Az improvizáció olyan, mint a harcművészet

WLB: Majdnem húsz éve jártál először Magyarországon. Mi tetszett meg annyira Budapestben, hogy végül itt ragadtál, családot alapítottál és elindítottál egy improvizációs színházat?

Andy Hefler: Itt ragadtam, valóban így van: először 21 évvel ezelőtt jártam Budapesten, amely akkoriban egy izgalmas, sejtelmes hely volt, telis-tele ígéretes dolgokkal. Az egész város sok mindenen ment keresztül és volt rá remény, hogy sok pozitív változás előtt áll. Végül aztán a szerelem és a sok jó barátság miatt maradtam, viszont húsz év alatt fantasztikus volt nézni hogy mi minden történhet egy várossal.

WLB: Milyen folyamatokat láttál ennyi idő alatt?

Andy Hefler: Budapest javára írható, hogy sokkal nyitottabb, kozmopolitább, változatosabb, néhol tisztább és összeszedettebb lett, ugyanakkor sajnos sokszor egy morcos, xenofób, kicsit fóbiás és nacionalista, valamint fogyasztás centrikus város képét mutatja.

WLB: A Grund Színház rendezőjeként és a Random Trippel is rengeteget improvizálsz, ráadásul te voltál a Beugró színészeinek a trénere is, továbbá civileket, gyerekeket tanítasz improvizálni, játszani. Miért ez a műfaj?

Andy Hefler: Számomra ez a technika az, amelyen keresztül az igazságnak van esélye megmutatkozni. Számos fontos folyamatot aktivizál: a kreativitást például, ami nem más, mint a pillanatnyi problémamegoldás. Ez pedig mind akkor lehetséges, amikor csökkentjük a szorongást. Az improvizáció rólunk szól: a közönségről és a művészről, tükröt állítunk vele egymásnak. Egy közös sztori, ahol az improvizáló viszi a közönség helyett a keresztet.

WLB: Mire taníthat az improvizáció az életben? Illetve: tanulható-e egyáltalán bárki számára?

Andy Hefler: Nálunk egy professzor, egy bartender, vagy egy portás ugyanúgy egy „színpadon” improvizál: rögtönzik a szöveget, a cselekedeteiket minden egyes interakcióban, minden egyes pillanatban. Kiemelkedő képességnek tartom, ha valaki ezt tudja nyugodtan csinálni, miközben figyelik. Az improvizáció a viselkedésről szól, hogy az ember valamit el akar érni, ezért különböző taktikákat vet be – többé-kevésbé sikeresen. Ezek lényegében viselkedési sorozatok. Hogy tanítható-e? Hogy értjük ezt? Nem nagyon lehet tanítani valamit, ami az ember már alapból tud, ami benne van. Viszont azt meg lehet neki mutatni, hogyan csinálja előnyösebben. Pontosítani, erősíteni, tökéletesíteni a technikát. Az improvizáció olyan, mint a harcművészet, edzeni kell.

WLB: Hol tartjátok az „edzéseket”?

Andy Hefler: A Grund Színház Nyitott Műhelyében már öt éve várunk minden érdeklődőt szeretettel: ide valóban bárki eljöhet és tanulhat improvizációs technikákat!

WLB: Kapolcson léptetek fel nemrég a Grunddal, mesélj egy kicsit erről az élményről: milyen volt a közönség, a hangulat, mit szeretsz a Művészetek Völgyében?

Andy Hefler: Fantasztikus élmény volt: már évek óta visszatérünk a Völgybe játszani és mindig remek a hangulat. A közönség élénk és koncentrált, ha pedig az előadás is jó, akkor hálásak, hiszen mindig lesz néhány ember, akik amúgy nem jöttek volna el például egy pesti előadásra. Volt egy gyerekeknek szóló előadásunk és egy esti programunk is felnőtteknek, mindkettő remekül sikerült. A Művészetek Völgyében talán az a különleges, hogy az emberek ott maradnak a koncertek után is, és valahogy máshogy élik meg az egész programot – nem rohannak tovább a városi éjszakába.

WLB: A Grund mellett te vagy a Kéknyúl Hammond Band énekese is, ahol nem a háttérből instruálsz, hanem te vagy a középpontban. Ugyanolyan fontos a zene az életedben, mint a színház?

Andy Hefler: Igen, ugyanakkor számomra nem az a vonzó, hogy rám irányuljon minden figyelem - örömmel lennék vokalista is egy zenekarban. Zeneileg csak az énekléshez és a szövegíráshoz értek valamennyire, de az egészben leginkább a kreativitást élvezem, illetve a közönséggel, a zenésztársaimmal átélt közös pillanatokat.