Az ország legnagyobb Betlehemét vasárnap avatták fel.
Vasárnap felavatták az idei vörsi Betlehemet és a helyszínéül szolgáló katolikus templom 1872-ben készült, idén felújított orgonáját. A nagyjából 50-60 négyzetméteres, a kontinensen egyedülálló installációt február 2-ig lehet megtekinteni a Szent Márton-templomban 09:00 és 17:00 között.
1948-ban épült először Betlehem a faluban, amit 2014-ig Futó Péter „fejlesztett művészi szintre”, ahogyan Papp Szabolcs atya, a vörsi plébános fogalmazott. Az idei Betlehemet Gere László vezetésével összesen tizenkét helyi lakos építette. „Az idelátogató csoportok többsége az anyaországból érkezik, valamint a Kárpát-medence területéről és országaiból, de nem meglepő az sem, hogy valaki Németországból vagy éppen Franciaországból jöjjön ide” – mondta el Szabolcs atya, aki szerint összesen már közel 10 ezren látták a Betlehemet.