Akkora sikernek bizonyult az első Téli Vitorlás Túra a Balatonnál, hogy a szervezők jövőre már 100 embert mozgatnának meg.

Közel negyven ember, köztük három gyerek vitorlázta körbe a Balatont február 4. és 8. között, azzal a céllal, hogy rámutassanak, a tó környéke nem csak egy kéthónapos sztori a nyár közepén. A túrázók összesen 146 kilométert tettek meg öt település tíz vendéglátó- és szálláshelyének érintésével.

Az út során rengeteg időjárási körülményhez kellett alkalmazkodnia a csapatnak, hiszen volt szélcsend, napsütés, kisimult víz és volt haragos, szeles, havas szakasz is a túra során. A legmagasabb hőmérséklet 4 fok volt, a legalacsonyabb nulla, a legerősebb szél 52 km/h körül alakult, de mindezek ellenére, több mint 10 óra napsütés is kijárt a csapatnak.

"Tudatosítani kell az emberek fejében, hogy a Balaton nem egy két hónapos történet, hanem egy egész évben élő és élhető turisztikai desztináció” – mondta az esemény céljáról Tóth Balázs főszervező, a Balatoni Kör alelnöke.

A túra sikerén, és az azt övező figyelmen felbuzdulva megalakult a Hidegen Légió, hogy ezzel a szervezők hivatalos keretet adjanak a túrának. Jövőre még nagyobb attrakcióra készülnek, hiszen 20-30 hajót és 100 főt indítanának a téli túrára, emiatt már nyáron elkezdenék az esemény szervezését, hogy a vendéglátóhelyek is felkészüljenek a csapat fogadására.