A Margaret Island több szálon is erősen kötődik a Balatonhoz, így nem csoda, ha számukra is különleges lehetőséget rejt első kompkoncertjük. Lábas Viki, a zenekar énekesnője mesélt nekünk arról, milyen hatással volt rá, hogy a Balatonnál nőtt fel, és hogy miért volt felejthetetlen élmény a szigligeti fellépés, vagy amikor egykori gimijében léphetett fel zenekarával.

A mostani felkérés előtt már figyeltétek a kompkoncerteket?

Tudtunk róluk persze, és azt is tudtuk, hogy ez elég komoly szint a hazai koncertéletben, ha azt nézzük, eddig kik léptek fel egy ilyen eseményen. Ha össze kéne hasonlítani valamivel, akkor egy kompkoncert azt gondolom elismertségben egy Budapest Park-fellépéssel ér fel.

Másrészt azért is örülünk nagyon ennek a lehetőségnek, mert aki követi a zenekarunkat, az tudja, hogy rendszeresen kipróbáljuk magunkat valamilyen rendhagyó, különleges környezetben. Keressük az olyan szituációkat, mint amilyen például a Szigligeti várban tartott koncertünk volt. Jövőre pedig 5 éves lesz a zenekar, így 2019 is az ilyen fellépésekről fog szólni.


Továbbra is sűrűn megkapjátok, hogy egy Quimbyhez vagy Punnanyhoz képest ti 4 év alatt jutottatok el egy ilyen lehetőséghez?

Persze, rendszeresen szóba kerül, hogy mennyire fiatalon csöppentünk bele ebbe a világba. Míg egy Quimbynek körülbelül 10 évébe került, hogy a mai szintjére eljusson, mi egy olyan időszakban kezdtünk el zenélni, amikor sikereket kevesebb idő alatt is el lehet érni.. Ez a népszerűség, az, hogy ilyen helyeken léphetünk fel, egyben felelősséggel is jár. Jól jelzi a befektetett munkát, hogy a Margaret Island-család elég nagyra nőtt az elmúlt években, hiszen a színpadon lévők mellett még rengeteg ember dolgozik a háttérben a zenekar ügyein.

Mivel készültök a kompkoncertre?

Leginkább reménykedünk, hogy nem lesz nagyon rossz idő (nevet). De várhatóan 3-4 számot már eljátszunk az ősszel érkező harmadik lemezünkről. A fellépő ruháink pedig a hozzám hasonlóan balatoni kötődésű Cakó Kingától érkeznek majd.

Már korábban is teszteltétek ezeket az új számokat élőben is?

Igen, mivel nagyon fontos, hogy hogyan reagál ezekre a dalokra közönségünk.

Van egy rajongói csoportunk, amely túlzás nélkül mondhatom, hogy közösséggé formálódott. Itt elmondják a véleményüket, de akár közös utakat is szerveznek a koncertjeinkre. Nagyon érdekes látni, hogy ismeretlen embereket így összeköt az, hogy ugyanazokat a zenéket szeretik.

Sokan tudják rólad, hogy balatoni kötődésű vagy, milyen sűrűn jutsz le a zenekar mellett a tóhoz?

Nem túl gyakran, ennek a szüleim nem is örülnek (nevet). De valóban sok szál fűz minket ide, hiszen a zenekar többi tagjával Balatonbogláron találkoztunk, én fonyódi vagyok, és több dalunk is itt született. A legújabb számunkat, a Legszebb szavakat pedig nem csak a Balaton ihlette, de itt is forgattunk hozzá klipet.

Melyik volt a legkülönlegesebb koncertetek a Balatonnál?

A Szigligeti vár elképesztő helyszín volt, annak ellenére, hogy nagyon erős szélben kellett játszanunk. Nagyon szeretem, amikor a közönség egy domboldalról figyeli a koncertet. Vizuálisan is nagy élmény volt a vár tetején, naplementében játszani. De hasonlóan kedves emlék az a jótékonysági koncertünk, amikor a fonyódi gimi aulájában játszottunk, és rengeteg ember gyűlt össze egy jó cél érdekében.

Volt idén alkalmatok elvonulni Fonyódra, ahol többször is alkotótáboroztatok?

Idén sajnos még nem, bár mi nagyon szeretnénk, ha összejönne egy két-három napos alkotótábor. Eddig általában télen hoztuk össze ezeket az elvonulásokat, most remélem júliusban le tudunk vonulni egy pár napra.

Ha nagy ritkán hazajutsz, milyen helyeket keresel a parton?

Nekem, aki itt nőtt fel, kicsit más a viszonyom a Balatonhoz. Nem is igazán nyáron szeretem a Balatont, hanem télen, ősszel vagy tavasszal. Fonyód miatt pedig mindig is a déli part lesz a legkedvesebb rész nekem, de mostanában azért felfedeztem olyan varázslatos helyeket is Balaton-felvidéken, mint például a Káli-medence.

Rengeteg emlék is köt ide, melyekhez képest ma már egészen más a hangulata a partnak: 5-6 éves koromban például emlékszem, hogy alig lehetett megmozdulni nyáron a rengeteg német vendég miatt. A Balaton már akkor is egy nyitott, szabad része volt az országnak, valószínűleg ez is hatással lehetett az itt felnövőkre, akik így talán könnyebben nyílnak meg mások előtt, könnyebben teremtenek kapcsolatot ismeretlenekkel.

Nyáron majdnem az összes fesztiválon felléptek, ősszel mi várható az új lemez mellé?

A fesztiválos koncertek után szeptember 10-én jelenik meg a harmadik lemezünk, amit több közönségtalálkozóval egybekötött buli kísér majd országszerte, majd szeptember 21-én jön a hivatalos lemezbemutatónk a Budapest Parkban. Jövőre pedig, ahogy említettem, az 5.évünket ünnepeljük.