Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Balaton

Új balatoni vízparti tervek: Megkezdődött az egyeztetés az önkormányzatokkal

Megkezdődött az egyeztetés az Építési és Közlekedési Minisztérium és a tóparti önkormányzatok között az új balatoni vízparti tervekkel kapcsolatban.

Balaton

10 érdekes tény, amit kevesen tudnak a balatoni kompokról

A révészek régen füstjelekkel kommunikáltak, az első motoros kompot pedig a tó fenekéről kellett kiemelni.

Balaton

Zsákmányszerzés közben videózták le a színpompás jégmadarat

A Kis-Balatonnál is előforduló jégmadárról készült felvétel zsákmányszerzés közben.

balaton

Heti híradó: Földvár kikötőt bővítene, télen is tartanak Balaton-átúszást

Fákat ültettek Veszprémben, bemutatták az Év Kutyabarát Helyeit, díjat kapott egy paloznaki hajótervező cég. Ez volt a balatoni hét.

Rengeteg eső esett a Balatonnál ezen a héten is, de azért a tó még messze van a kiáradástól, sőt a környező vízfolyások sem áradnak. A jövő héten a Balatonnál kellemes, hűvös őszi idő lesz, nagy esőket nem jósolnak, felhős-napos, néha kisebb esős égboltot kapunk. Az Időkép szerint a 4-8 fokos reggeleket 12 fokos nappalok követik majd. A szeszélyes időjáráson felül sok minden érdekes történt a Balatonnál a héten vadmacskák visszatelepítésétől az utak téli felkészítésén át egy közelgő amerikai filmforgatásig. Heti hírösszefoglalónk következik.

Természet

Két féléves vadmacskát engedtek szabadon Balatonfenyvesen kedden a Fővárosi Állat- és Növénykert szakértői. Még fél éve találták őket Keszthelyen, anyjuk elpusztult. (Hvg.hu)

Elkészült az Agrárminisztérium és a Lechner Tudásközpont közös projektje, Magyarország ökoszisztéma alaptérképe, ami bemutatja az ország természeti rendszereinek állapotát, így nyilván a balatoniakét is. (Lechner Tudásközpont)

Folytatódott a nagy faültetési program: ezúttal Veszprémben, a Kálvin János parkban ültettek el jelképesen három korai juhart. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára elmondta, a megyében 78 hektáron 283 ezer facsemetét ültetnek el az országos erdősítési program keretében. (Veol)

Közlekedés

Mint korábbi híradónkban említettük, megkezdődött az észak-balatoni vasútvonal villamosítása, ami miatt időnként pótlóbusszal kell utazni. December 12-ig a Székesfehérvárról Tapolcára 3:35-kor és Balatonfüredre 22:54-kor, valamint a Tapolcáról 20:15-kor, Balatonfüredről 3:04-kor és 21 órakor induló személyvonat utasait pótlóbuszok viszik Székesfehérvár és Balatonfüred között. (HírBalaton)

Még a múlt hét végén jött a hír, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemmódba állt Veszprém megyében is. A megyében 1638 kilométer utat tisztítanak majd 46 járművel, 8580 tonna sóval, 113 ezer liter kálcium-kloriddal és 570 tonna érdesítő anyaggal. 22 kilométeren hófogó rácsokat helyeztek ki, a veszprémi kerékpárút takarítására új gépet állítottak üzembe. Mostantól a Hárskút-Lókut utat is a Közút takarítja, ha kell, lezárja. (Veol)

Épül-szépül

Komoly viták övezik változatlanul a balatonföldvári kikötőbővítés ötletét. A város nemrég szándéknyilatkozatot fogadott el a Kisfaludy-programban való indulásról, és hogy e-hajóknak töltőket tudjanak kialakítani. A fejlesztéseknek egy büfésor is áldozatul eshet, de a lakosok inkább a kapcsolódó parkoló miatt megsemmisített zöldfelület miatt aggódnak. Az ügyben petíciót is indítottak a lakosok. (Index)

Mozgás és hajózás

Újabb díjat kapott a paloznaki hajótervező és -építő vállalkozás, a Flaar Boats Kft., ami a ljubljanai BIG SEE Product Design Award 2019-en a délkelet-európai régió dizájnversenyében a mobilitás kategóriában tudott győzni. Az M37 Trentasette hajó tervét a könyű súly és a kitűnő vitorlázhatóság miatt méltatták. (Hunsail.hu)

Kérdőíves kutatásból akarja megtudni a Magyar Turisztikai Szövetség, mik lennének az igényeik a Balatonnál tekerő kerékpáros turistáknak. Ha vannak elképzeléseid, a zárójeles linken lévő cikkben megtalálod a kérdőíveket. (Turizmus.com)

Merész kezdeményezést indított a téli Balaton átúszásában jártas Zimányi András, aki másokat is rávenne erre valamikor a tél vége felé. Akárki nem indulhat majd el, a gyömrői Tófürdőben kvalifikációs úszást tartanak előtte, és a legjobbak mehetnek csak a Balaton jeges vizébe a tél végén. (Infostart)

Az egész éves munkát összegezte Gyenesdiáson a Forrásvíz Természetbarát Egyesületmúlt szombaton. Ehhez kapcsolódóan három távon teljesítménytúrát szerveztek, valamint bejelentették, hogy a Keszthelyi-hegység turistaútjainak újratáblázásában és újrafestésében is részt vesznek, ami jelenleg is zajlik. (Zaol)

Biztonság

A horgászbalesetek megelőzésére adtak tanácsokat a vízimentők honlapjukon. Ebből megtudhatják a hűvös időben is kitartó horgászok, milyen appot töltsenek le a telefonjukra, miért vigyázzanak a síkos kövekkel, mire figyeljenek, ha csónakba szállnak. (Vízimentők.hu)

Kultúra & szórakozás

Amerikai film forgatása zajlik a keszthelyi Festetics-kastélyban, emiatt a főépület nem lesz látogatható november 25-től december 13-ig. Magát az épületet így is meg lehet majd tekinteni kompenzációs jeggyel, de magát a kastélymúzeumot nem. Úgy tudni, hogy egy fantasy-sorozatot forgatnak a kastélyban. (TV Keszthely, Balaton.hu)

Ingatlan

Hasonló tartalmak

Balaton

Különleges, fekete csőrű hattyúk tűntek fel a Kis-Balatonnál

A hazánkban ritka kóborló fajnak számító kis hattyú három példányát figyeltek meg a Kis-Balatonnál.

Balaton

Hangtalan monstrum, amin luxus az utazás – Kipróbáltuk az új balatoni kompot

Egy hideg, szeles januári napon próbáltuk ki, milyen az egyik új balatoni komp, a Tihany fedélzetén utazni. Csendes, panorámás élményben volt részünk, és még a kapitányfülkébe is bejutottunk.

Balaton

Végtelen jégtáblák – Videón a fagyos Balaton

A Balatonban megjelenő vékony jégréteg a napokban elkezdett torlódni, így létrehozva a látványos jégtáblák tömegét. Videó a déli partról.

Neked ajánlott

A