Elfogadhatatlan, ha nádast irtanak ki egy szálloda építéséért – interjú a Limnológiai Intézet vezetőjével

WLB: Április 1. óta vezeti a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézetet, mik voltak azok a problémák, amiket hamar orvosolnia kellett?

Jordán Ferenc: A kutatóintézet parkja nagyon szép, így azt szerencsére nem, de sok minden egyebet igen... Az infrastruktúrát, a kutatási vonalakat, a pályázati stratégiát, az emberállományt, a publikációs stratégiát, a fiatalok helyzetét.

WLB: És mi a helyzet jelenleg magával a tóval és annak állapotával? Ha elképzelünk egy 100-as skálát, ahol a 100 a kiváló ökológiai állapot, a 0 pedig a teljes katasztrófa, mennyin áll a Balaton?

J. F.: 65-ön. De ez komplex kérdés, hisz van, amiben sokkal jobb, van, amiben rosszabb a helyzet. Szeptemberben volt egy algavirágzás a Keszthelyi-öbölben, de ha azt zárójelbe tesszük, akkor előtte egy nappal még azt gondoltuk, hogy nagyon jó a Balaton vízminősége.  Az algavirágzást pedig azóta sem értjük igazán, csak elképzeléseink vannak az okokról.

WLB: Az intézet X-aktái közé került?

J. F.: Igen. Hozzá kell tenni, hogy ahhoz, hogy valamit megértsünk, kutatni kell. A kutatáshoz pedig pénz kell. Nagyon rossz anyagi körülmények között működött az intézet. Tudtuk, mik azok a dolgok, amiket azért nem tudunk kutatni, mert nem volt rá pénz. És pontosan tudjuk, miket kéne kutatni ahhoz, hogy ha legközelebb ilyesmi történik, akkor valami okosat tudjunk mondani. Az algásodáshoz vezető potenciális folyamatok jelentős részét nem tudtuk kutatni, nem is tudjuk összerakni a teljes képet. Egyes részletekkel tehát tisztában vagyunk, de sok a spekuláció is.

WLB: Elmondja, mik ezek a spekulációk?

J. F.: A fő kérdés az, hogy a Kis-Balatonban történt-e valami, illetve, hogy kívülről jött-e bármilyen hatás vagy bent a Balatonban történt-e valami. Továbbá, hogy milyen szerepe volt a magas hőmérsékletnek és egyáltalán, pontosan tudjuk-e, hogy milyen algák voltak.

WLB: Ez azért furcsa laikusként, mert a Kis-Balatont mint vízvédelmi rendszert azért építették ki újra évtizedek alatt, hogy az ilyen eseteket megelőzzék.

J. F.: A Kis-Balaton ugye szűri a Zalát, ott nagyon sok minden leülepszik. Az ökológiában azonban vannak olyan folyamatok, amelyek akár 20-30-100 éves ciklusok. Simán lehet, hogy az üledékben valami halmozódik-halmozódik, aztán megváltoznak az összetevők arányai, és egészen hirtelen elindul egy újabb kémiai folyamat. Nem biztos, hogy ez történt, de ez is lehetséges. Illetve azt sem zárhatjuk ki, hogy máshonnan jött, akár a Somogy megyei víztározók felől.

WLB: Szóval még az sem világos, hogy ez az egész történet valóban lezárult-e, vagy ez egy továbbra is jelen lévő, lappangó veszély, amit csak az időjárás lehűlése tüntetett el?

J. F.: Az egyik verzió, hogy ez egy hosszú távú folyamat vége, és lehet, hogy beindult megint egy ciklus. Az valószínű, hogy a különböző foszfor- és nitrogénformák aránya változott meg és ez kombinálódott a nagy meleggel. Ez olyan lenne, mint a napfogyatkozás: tudjuk, hány száz évente van, és ha éppen van, és nem felhős az idő, akkor látjuk.

Tehát valószínű, hogy ez egy ciklusos folyamat, de ténylegesen nem tudjuk: a Balaton-monitoringra, a tavi ökoszisztéma legfontosabb komponenseinek folyamatos megfigyelésére nevetségesen kevés pénzünk jutott eddig. Most adtuk le az igényeinket, hogy mennyi kéne ahhoz, hogy tisztességesen tudjuk figyelni a tavat. Hajóról, a partról, távérzékeléssel, műholddal is figyelünk, de mindenbe épp csak belekóstolunk.

WLB: Előfordulhat, hogy főszezonban jelentkezik az algásodás?

J. F.: Igen, ugyanígy jöhetett volna júniusban is. Mi úgy vagyunk ezzel - és ez véletlenül sem cinizmus akar lenni -, hogy ez olyan értelemben jókor jött, hogy ráirányítja a figyelmet: több pénz kell a Balaton monitorozására. Úgy érezzük, ez most nem a mi hibánk, hanem van bennünk egy "na ugye, nem látjátok?" érzés. Hisz nem tudunk válaszolni, nem értjük, mert nem kapunk pénzt a kutatásra. Azt azért nem mondom, hogy örülünk ennek. A múlt hónapban kiadtunk egy közleményt is arról, hogy a Balaton-kutatásra drámaian több pénzt kell adni, mert hiába kérdez most minket mindenki, ehhez 20 éve kéne kutatni, ezeket nem lehet csettintésre megmondani. Most történik valami, és ha hirtelen kapnánk egy zsák pénzt, hogy válaszoljunk, akkor sem tudnánk. Két zsák pénztől sem. Nem így működik. Ez kicsit olyan, mint amikor elmegyek orvoshoz egy hirtelen problémával, akkor lehet, hogy nem a szakorvos tudja majd megmondani, mi a baj, hanem a háziorvos, mert utóbbi ismer engem 20 éve, hosszabb időszakban látja, hogy alakul az egészségem. 

WLB: Nemzetközi pályázatokkal próbálkoznak?

J. F.: Nagyon jó kérdés, ebben az irányban is kell próbálkoznunk. A monitoring sajnos mindig nagyon ki volt téve a politikának, és ez valószínűleg a jövőben is így lesz. Nemzeti konszenzusok hiányában egy-egy rezsimnek éppen fontosabb vagy kevésbé fontos a természet védelme. Hosszabb távú kutatásokat nem szabad erősen kötni a politikusok szeszélyeihez, mert akkor eleve halálra vannak ítélve. Éppen előkészületben vannak olyan EU-s pályázatok, amik ugyan erősen kompetitívek, de legalább tiszta, rövid távon kiszámítható forrásokat adnának. Ha nem is örökre, de öt évre adnak annyi pénzt, hogy kényelmesen megcsináljuk, amit akarunk. Ennek az előnye, hogy nem érzékeny annyira a politikára, a hátránya viszont az, hogy a monitoring egy több évtizedes tevékenység.

Még a leggazdagabb országokban is azt látjuk, hogy a monitoringot nem versenypályázatokból szokták fizetni, hanem nagyrészt állami feladatvállalás. Akármilyen jól csináljuk, semmi garancia nincs arra, hogy mindig megkapunk egy ötéves pályázatot, és ha egyszer kimarad öt év vagy akár egy év, akkor kuka. A monitoring lényege, hogy hosszú távú adatsorunk legyen folyamatos, hézagmentes adatokkal. Ekkor látjuk, mi hogyan változik.

WLB: Ön rendszerökológusként definiálja magát. Ebből a nézőpontból mik jelenleg a legnagyobb problémák, amikkel szembenéz a Balaton mint ökológiai rendszer?

J. F.: Az algavirágzás ugye az egyik, de arra van esély, hogy csak egy egyszeri esemény volt, bár ezt még nem tudjuk. Ha egyszeri esemény volt, akkor azt a problémák közül - legalábbis rövid távon - kihúzhatjuk. Hogy mikor derülhet ki az oka, lehet, hogy években mérhető, hisz egy év mérése alapján nem tudunk egy évtizedes folyamatot megállapítani. 

A nádasok állapota is probléma, hiszen a mennyiségük és minőségük is csökken. Ez rövid távon nem tűnik nagy gondnak, de tudjuk, hogy ennél azért sokkal bonyolultabb a helyzet. Bizonyos halak ott ívnak, madarak ott fészkelnek, a vízszint szabályozásában lehet szerepe, a szárazföld-víz kapcsolatban nagyon fontos. Számos olyan dolog történik most, aminek lehet, hogy csak tíz év múlva lesz hatása, de akkor már nem lehet visszacsinálni. A befektető, az üzletember, a politikus egy-két évben gondolkozik: kivágom, szálloda, jövőre ott a profit. És amikor tíz év múlva jönnek a hátrányok, akkor már a cég sem létezik.

WLB: Milyen hátrányok jöhetnek egy tóparti szálloda esetén?

J. F.: A tóban, mint ökoszisztémában rengeteg kölcsönhatás működik. Ha én valahol belenyúlok, megzavarom mondjuk a madarak életét, az hatni fog a halakra, az hatni fog az algákra, akár lehet egy toxikus algavirágzás, attól pedig halpusztulás. És akkor ez nemcsak lokálisan, az adott hotelre hat majd, hanem a tó egészében köszön vissza. Magyarul: ha én belenyúlok a nádasba, az ezer irányba hat és ezer irányból visszajöhet. Konkrétan ha a nádat túlirtom, a dominószerű hatáslánc végén algavirágzás, halpusztulás, vízszintingadozás mind előfordulhat, sőt a tavat övező szárazföldi ökoszisztémákra is hat. 

A Balatont telerakhatjuk ötcsillagos szállodákkal, de ha egy olyan algavirágzás vagy halpusztulás alakul ki, ami az egész tavat taccsra vágja, akkor mindenkinek bedől a biznisze. Ezért én ha befektető lennék, jobban odafigyelnék arra, amit az ökológusok mondanak. Az egész idegenforgalom arra épül, hogy itt egy tó. Ha a tavat tönkretesszük, akkor mindent tönkreteszünk: az idegenforgalmat, a Balaton menti települések életét, sőt, akár a mezőgazdaságot is. Egy ökológus sohasem fogja tudni megmondani pontosan, mi fog történni, mert ez nagyon bonyolult. De rengeteg esettanulmányunk van, ami megmutatja, régebben mi történt, vannak forgatókönyvek, amik beugranak az embernek, és tudja, milyen típusú következményekre lehet számítani. Potenciális veszélyekről és azok valószínűségéről tudunk beszélni. Olyan ez, hogy egy óvodás ne szaladjon át az autópályán: nem tudjuk pontosan, hogy egy sötétkék kamion fogja elütni vagy egy piros kisbusz, de sokévnyi adat alapján megmondhatjuk, hogy a túlélési esélye egyheted.

WLB: Létezik-e a nádaspusztulási folyamatban egy olyan holtpont, ahonnan már nincs visszatérés, beindul a dominóelv?

J. F.: Általában azt látjuk, ha nagyon babásodik (az egységes nádas apróbb nádszigetekre töredezik - a szerk.) a nádas, az már nagyon rosszat jelent. Másrészt vannak genetikai vizsgálatok, eszerint sokkal homogénebb a nádas, mint kéne lennie. Fajok esetleg már elmehetnek egy adott nádasból, egy madár már nem marad meg, egy hal nem megy oda ívni, előbb-utóbb már a hullámverést se tudja megfogni. Ha hirtelen változások is történnek, a rendszerszintű indikátorok már előre is folyamatosan mutathatnák a változást. Az ökológiai rendszerek hajlamosak az ilyen hirtelen változásokra.

WLB: A Limnológiai Intézet a múlt héten közleményben állt ki nemcsak a megóvandó nádasok mellett, de a Vonyarcvashegy és Balatongyörök közé tervezett ipari kikötő ellen. Ez ipari minősítésű területre, zagytérbe ágyazva épülne meg, nem természetvédelmi területet rombolna, de mégis nagy az ellenállás vele szemben. Miért lehet rossz egy ilyen kikötő?

J. F.: A nádas kiterjedése és minősége mellett fontos az is, hogy a még meglévő nádasok mennyire vannak szétszabdalva, illetve mennyire képesek összefüggő élőhelyet alkotni. A beruházást valóban nem a legmagasabb természetvédelmi értékű területen tervezik, de így is nagy a különbség a jelenlegi állapot és egy kikötő között (annak rengeteg járulékos hatásával együtt).

WLB: Milyen problémák erednek az éghajlatváltozásból a Balatonnál?

J. F.: Az egyik legáltalánosabb hatása az, hogy különböző élőlények már máshol is jól érzik magukat, ahol addig nem érezték, vagy rosszul érzik magukat ott, ahol eddig jól. Tehát sok élőlénynek eltolódik az elterjedési területe. Ha például a Dunán és a Sión keresztül megjelenik egy invazív kagyló vagy hal - ami lehet, hogy már ötször megjelent, csak addig sosem érezte még jól magát -, elkezdi magát jól érezni és megtelepszik a tóban. Ez még nem lenne baj, ha nem alakulna ki kölcsönhatás az ott élő, egyébként őshonos kagylókkal, halakkal, gerinctelenekkel. Mert ha kialakul valamiféle verseny és nem illeszkedik a közösségbe, akkor az ezer hatást eredményezhet. Kihalhatnak fajok, mások egészségtelen mértékben elszaporodhatnak (pl. algavirágzás), vagy összeomolhatnak populációik (pl. halpusztulás). Az is lehet, hogy egy megváltozott éghajlatban a Balaton alkalmasabb egy invazív fajnak, mint egy őshonosnak. A melegedő vízben változhat a pH-érték, megváltozik egy csomó biokémiai folyamat.

Közben az évszakok aránya is megváltozik. A mérsékelt égövben a legtöbb élőlény ahhoz alkalmazkodik, hogy van tél, tavasz, nyár, ősz. Most viszont télen van meleg, nyáron meg hideg, a tavasz megszűnik, az ősz tavaszba csavarodik... Szóval az előrejelezhetőség nagyon csökkent, az élőlények pedig nem tudják a normális biológiai ciklusukat alkalmazni. Az, hogy télen 1 fokkal melegebb van, nem lenne olyan nagy baj, de hogy hirtelen, tél közepén elkezdenek a madarak énekelni, aztán a hó alól nem tudnak a növények kibújni márciusban, ehhez nem lehet alkalmazkodni. Ha ezek a folyamatok lassúak, ahhoz alkalmazkodnak az élőlények. De ha ilyen gyorsak, nem tudnak adaptálódni.

Visszatérve a Balaton életére, a lokális közösségeket tönkretevő invazív fajok már jelen vannak, a parti övben már a fajok bőven több mint fele nem endemikus, őshonos. Halak, zooplankton, gerinctelenek, algák.

WLB: Viszont ezek szerint a rengeteg invazív faj ellenére működik a balatoni ökoszisztéma.

J. F.: Attól, hogy lecserélődnek a fajok, még működhet nagyon jól. Ez az ökológiai kutatások egyik legizgalmasabb területe: meg kell érteni, hogy egy-egy faj pontosan milyen szerepet játszik egy nagyobb rendszer működésében. Egyes fajok kihalását kaszkádszerű, tragikus változások követik, másoké szinte észrevehetetlen marad. Bármilyen zavaró hatás után várni kell ráadásul, hisz 10-15 év is lehet, mire kiderül, mi lesz.

WLB: Voltaképp akkor az a fontosabb, hogy az ökoszisztéma mint rendszer működjön, még ha kiesnek is belőle őshonos fajok?

J. F.: Ez pontosan így van, a rendszernek kell működni. És emiatt fontos stratégiai tervünk, hogy ne csak a halakat, a kagylókat vagy a planktont monitorozzuk, hanem rendszerszintű monitorozást is végezzünk különböző indikátorokkal, amik olyanok, mint például a gazdaságban a GDP. Így követni tudnánk az egyes fajok sorsát és azt is, hogy a tó maga hogyan működik. Ehhez rengeteg adat, bioinformatika és rendszerelemzés kellenek. 

Nagy változásokra van szükség a módszertanban is: ma nem a mikroszkóp alatt szokás algákat számolgatni, hanem automatikus szondák adatai alapján ömlik a genomikai információ terabyte-nyi mennyiségben. Mindez a gépi tanulás, a hálózatelemzés, a legfinomabb statisztikai módszerek támogatásával. A modern ökológiát, ennek megfelelően, 40 alatti fiatalok csinálják. Ettől fényévekre vagyunk, de erre tartunk. Ha nem jönnek komoly akadályok, el is jutunk ide hamarosan.

WLB: Az év első felévben telepített mezokozmosz-rendszerben zajlanak már élesben kutatások? 

J. F.: Most már élesben megy, igen. Sokáig semmit sem csináltunk vele, csak ott volt a víz, és néztük, milyen hihetetlen változatosságú algák jelentek meg, még tengerit is láttunk. Mind a 12 medence külön történet, nagyon divergál, hogy mi történik bennük kísérlet nélkül. De ez nem baj, pont erre alapoztuk az októberben kezdődő kísérleteinket, hogy miként tudjuk ezt a divergenciát leszűkíteni, és ha ez sikerül április végéig, akkor indulhat be az a kísérlet, amihez 12, nagyjából egyforma rendszer szükséges. Ez egy táplálékhálózati kísérlet lesz. Számítógépen is fogunk szimulálni modelleket, majd ugyanazt a zavaró hatást keltjük a mezokozmoszban és a számítógépes szimuláción is, és megnézzük, hogy ugyanaz történik-e.

WLB: Évekig dolgozott Olaszországban, nemzetközi összevetésben milyen a Balaton állapota? Megvannak azok a problémák, mint például a Garda-tónál vagy nagyon más a kettő?

J. F.: Olasz tavakkal nem foglalkoztam, csak fürödtem bennük. Azt azért tudom, hogy nagyon nehéz összehasonlítani egy alpesi tavat a Balatonnal, ezer különbség van. A Balaton sekély, folyamatosan felkavarodik, nagyon intenzív a kapcsolata a szárazföldi rendszerekkel, míg mondjuk a Garda-tó mély, rétegzett és sziklás a partja, sokkal inkább elválik a tavi és a szárazföldi ökoszisztéma a partján. 

Érdekes, dolog összevetni, milyen mértékben terhelhető a két tó a turizmus, a közlekedés vagy a településfejlesztés szempontjából. Nem biztos, hogy az ottani adatokat direkt alapul lehet venni akkor, amikor arról beszélünk, mit bír el a Balaton. A hajózási szakemberek nyilván más szempontból nézik a dolgokat, mint egy ökológus: itt is, mint ezer más ügyben, fontos a nyílt, alapos eszmecsere. Igyekszünk őket támogatni minden tudásunkkal. A lényeg, hogy mielőtt telerakjuk hajókkal a tavat, csináljunk előtanulmányokat, gondoljuk végig, mi lesz annak a hatása. Nem akarunk persze sötétzöldbe átmenni, és kitiltani minden hajót, minden autót, minden embert a tóból.

WLB: Azért valószínűleg nem mindegy az sem, mekkora jachtokról beszélünk.

J. F.: Igen, ez méretfüggő is, teljesítményfüggő is, de az se mindegy, hogy az a hajó vagy jet-ski este 11-kor közlekedik-e vagy délután. Az élőlények is pihennek meg alszanak, meg persze mi is szeretnénk. Nem biztos, hogy a nádas élővilágának jó, ha az éjszaka közepén percenként elmegy egy zenét bömbölő jacht mellette, még ha egyébként a motorja halk is. Nem akarunk farkast kiáltani, csak ezeket végig kell gondolni, ahogy azt az érvelést is, hogy a Garda-tó adatai alapján nagyságrendekkel több hajó elfér a Balatonon. 

WLB: Mit szól a sok vitát kiváltó, nagy tóparti építkezésekhez?

J. F.: Annak konkrétan örülök, amikor meglévő ingatlanokat felújítanak, például a szomszédunkban lévő főhercegi kastélyt. Ne legyen üres, csinálják meg. De amikor zöldterületet elvesznek, annak senki sem örül, csak a befektető. Nagyon nagy a terhelés a tavon már most is. Inkább azt mondanám, hogy ami már le van betonozva, azt pofozzuk ki, hozzuk rendbe. Amikor viszont nádast irtunk ki azért, hogy új szállodát építsünk, az teljesen elfogadhatatlan. Nyilván az se mindegy, hogy valahol elit szálloda épül mérsékelt terheléssel, vagy pedig a tömegeket szolgáló szórakozóhely. Ökológiai szempontból talán jobb egy ötcsillagos szálloda. Na, ha lehet, itt nyugodtan vegyük mintául a Garda-tavat és a minőségre hajtsunk, ne a mennyiségre.

WLB: A következő kritikus probléma a vízszint mesterségesen magasan tartása. A szabályozási vízszintet 120 centiben húzták meg, mindettől mit várnak hosszú távon?

J. F.: Ennek megint a nádas issza meg a levét. A nádnak az a jó, ha változik a vízszint, az állandó vízmagasság a legrosszabb a nádnak. Megint azt mondom, hogy mérsékelt égövben vagyunk, az évszakok váltakozása normális dolog, a legtöbb élőlény, beleértve a nádat, azt szereti, ha néha magas, néha alacsony a vízszint, néha több, máskor kevesebb a csapadék stb. A nádasnak a tartósan magas vízszint tehát nagyon rossz. Nyilván a hajózásnak jó, a somogyi mezőgazdasági területeken megint rossz, itt megnő a belvíz.

WLB: Több helyen is nyilatkozta, hogy a Limnológiai Intézetben zajló kutatásokat egy rendszerré szeretné összefésülni. Mennyi idő kellhet ahhoz, hogy összeálljon egy általános kép a Balatonról, mint ökológiai rendszerről?

J. F.: Két válaszom van. Az egyik az, hogy valamiféle rendszermodellt 5 perc alatt is lehet csinálni, persze annál jobb lesz, minél több idő lesz rá. Már készítettünk is egy balatoni táplálékhálózatot, de ez még nagyon kezdetleges, a meglévő adatokból csomó minden hiányzik. Ez mondjuk két év múlva sokkal jobb lesz.

A másik válasz az, hogy nem is feltétlenül nekem magamnak kell eljutnom oda, hogy meglegyen egy szuperjó rendszermodell, de ha elindítom a folyamatokat, és ez tíz év múlva áll össze, én attól is nagyon boldog leszek. Ha felveszek olyan embereket, akik hiányterületekkel foglalkoznak, például bioinformatikust vagy szociológust (aki az embert is behozza a rendszermodellbe), ha új kutatási csoportokat hozok létre, akkor lehet, hogy tíz év múlva lesz egy nagyon jó balatoni rendszermodell. Ez már zajlik, folyamatban van.

WLB: A horgászokról mi a véleménye? 

J. F.: A Balaton ma fürdőmedence és halastó. A halakat betelepítjük, a horgászok kifogják, és mindenki boldog. A turizmusnak ez nyilván kényelmes. Nehéz viszont tudományosan kezelni egy ilyen helyzetet. A halászat ilyen szempontból sokkal jobb lenne, mert tervezhető, könnyebb megérteni, hogy ott mi történik. Azt egy rendszermodellbe be lehet rakni, hogy a halászok kifognak évi X tonna pontyot és Y tonna keszeget. Arról nem beszélve, hogy a gasztronómia is fellendülne. Nem kellene kazah keszegekkel bohóckodni vagy a szabályok kijátszásán gondolkodni éjjel-nappal.

WLB: Mik azok az invazív fajok, amik a legtöbb fejtörést okozzák a Balatonnál?

J. F.: Vannak a valódi invazív fajok, amik maguktól megjelennek, és vannak, amiket az ember hoz be (ezt is kettészedhetjük: van, amit direkt, van, amit véletlenül hozunk be). Amit véletlenül de mégiscsak mi hozunk be, az például egy halastóból bejutó, ott elvben izoláltan szaporított hal. Amit direkt tesz bele a tóba az ember, arra kitűnő példa a busa. Az ember segítsége nélkül érkező fajok zömmel a Sión keresztül jönnek, már amennyire a Sió-csatorna az embertől független. Az invazív fajok hatását igen nehéz előre megmondani: őshonos és invazív kagylók versenyében más a győztes a Keszthelyi-medencében és más a győztes Tihanytól keletre.

WLB: Halakon és kagylókon kívül milyen invázió van még?

J. F.: Zooplanktont is telepítettünk a Balatonba, például egy kis rákocskát, már évtizedekkel ezelőtt. Ezt azért hozták be, hogy legyen haltáplálék, de nem tudták, mi lesz a sorsa. Nem igazán jöttek be a várakozások itt sem. Tényleg nagy felelősség hirtelen belenyúlni egy ökológiai rendszerbe. Szinte mindig rosszul sül el minden. Jó példa rá, hogy egyszer a német WWF kitalálta, hogy a hódot vissza kell telepíteni Németországba. Tele lett hóddal az ország, egy-két év múlva nem győzték kilőni a hódokat. A vártnál jobban érezték magukat. A világ legokosabb ökológusai sem tudták volna megmondani előre, mi lesz. Kampánynak jó volt.

WLB: Hogy nézne ki a balatoni ökológiai armageddon?

J. F.: A hal egy külön téma, mert a legtöbbet mi telepítjük és berakjuk a Balatonba, hogy a horgászok örüljenek. Így a tó, mint ökoszisztéma a halak szintjén nemigen működik már. A rendszer alkalmazkodóképessége, rugalmassága szempontjából egyébként igen fontosak a mindenevő fajok, ezek tudnak változtatni táplálkozási stratégiájukon és így nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy-egy zavaró hatást kivédjen a tavi életközösség. Nemcsak halakra gondolok, hanem madárra, zooplanktonra, mikroszkopikus élőlényekre is. A mindenevők azok, akiknek pufferhatásuk van, az egyensúly fenntartásában nagyon fontosak. A csúcsragadozó is fontos, de ha szigorúan specialista táplálkozású, akkor mindig ugyanazt fogja enni, és ha az nincs ott, akkor éhen pusztul vagy elköltözik. Tehát a mindenevőkre kell nagyon odafigyelni.

Emellett nagyon sok folyamat „kicsiben” zajlik, még ha nem is látjuk: a baktériumok, a csillósok és a legparányibb algák kölcsönhatásai nagymértékben meghatároznak egy sor olyan folyamatot, amelyeket a halak, a madarak vagy a kagylók már csak elszenvednek. Ha szennyezések hatására ezek a folyamatok megborulnak, akkor „nagyban” már csak a hatásokon kesereghetünk. Egy igazi armageddonban kiégett, leirtott nádasokat látunk, sűrű algalevesben úszó, döglött halakkal. Az emberek csomagolnak, az autópálya dugul Budapest felé és az üresen álló szállodák nyitott ablakaiban a szél játszik a függönyökkel. Javaslom, kerüljük ezt el.