Ezzel a héttel az ősz is véget ért, ráadásul nemcsak a naptárban, hanem időjárásilag is. A nedves, enyhe őszi idő a jövő héten hirtelen télbe vált, azaz már ezen a hétvégén fagyni fog éjjelente. A jövő hét télies lesz, hétfőn csapadék érkezik, a Balatonnál is sok helyen havazhat, de a hó csak a magasabb hegyekben, jó eséllyel a Bakonyban fog megmaradni tartósan. Ugyanis a havazást kemény éjjeli fagyok (akár -7 fok is lehet) és 1-2 fokos nappalok követik, csapadék nélkül. A következő hétvégére jósol az Időkép némi enyhülést, de még ekkor is bőven 10 fok alatt lesznek a maximumok.
Eközben a hírek világában elképesztően sok dolog történt: megkezdődött az adventi időszak, kinyitottak az első korcsolyapályák, Eplény a síszezonra készül, kiállításokat avattak fel, és persze változatlanul folyik az ádáz küzdelem a Balaton lecsupaszítása ellen. Heti hírösszefoglalónk következik.
Advent
Ami Budapestnek a fényvillamos, az a Balatonnak a fenyvesi fényvitorlás. Virinát, a forSAIL 10 méter hosszú, Dehler 34-es sport és túrahajóját a Fenyves Yacht Clubban lehet majd nézegetni kivilágítva, hétvégente, 17-18 óra között. Aki akar, előzetes bejelentkezéssel hajózhat is az 50 méter LED-del feltuningolt vitorláson. (Fenyves Yacht Club közleménye)
Veszprémből érkezett a fővárosi Kossuth térre az ország karácsonyfája. A 18-20 méter magas, 6-8 tonnás ezüstfenyőt Rábané Trombitás Irma ajánlotta fel, azt már fel is állították az Országház előtt. Érdekesség, hogy egy Google Street View-kép szerint egy veszprémi sorházas övezet dísze volt eddig a fa. (Veol)
Keszthely emeli a tétet adventkor: óriáskereket telepítenek a Fő térre. A más városokban már bevált attrakció 21 méter magas lesz, advent első vasárnapjától vízkeresztig áll majd. Naponta 16-20 óra között lehet majd haszálni, kivéve karácsony napjait. A 18 darab négyfős kabint a helyiek kedvezményesen használhatják. (Balatoni Krónika - Keszthely Információs Magazinja/Facebook)
Lecsupaszított természet
Megdöbbentő döntést hozott a másodfokon eljáró Pest Megyei Kormányhivatal egy kiirtott 2830 négyzetméteres fűzfői erdősáv ügyében. Míg elsőfokon a Veszprémi Járási Hivatala pénzbüntetést is kiszabott, valamint a terület helyreállítására kötelezte a strandröplabdapályákat létesíteni szándékozó Balaton Sport Klub Kft.-t, a másodfokú döntés beérte egy figyelmeztetéssel. A határozat ráadásul elismeri a terület védettségét, amin a kft. tagadja a fakivágás tényét is. A terület így is védett maradt, ezért pályákat továbbra sem építhetnek ide. (24.hu)
Még a múlt hét legvégén jött a hír, hogy a zajló vízeresztés ellenére is nőtt a Balaton vízszintje a sok eső miatt. Vasárnap 106 centi volt az átlagos vízszint, télen pedig 110 centi az üzemi maximum. A vízhőmérséklet 8,6 fok volt ekkor. (HírBalaton)
Folytatódik a harc a természetpusztítónak vélt, Balatongyörökre tervezett ipari kikötő ellen: most Naszádos Péter hévízi helyi képviselő közölte, benyújt egy javaslatot a város testülete elé, hogy kimondják, a kikötő "csökkenti az egész Nyugat-Balaton turisztikai vonzerejét". (Naszádos Péter/Facebook)
Közlekedés
Jelentékeny dugóktól mentesülhet nyáron az M7-es, miután átadták a Fűzfőt, Kenesét és Akarattyát is elkerülő 710-es főút utolsó, rövidke szakaszát. Ez az autópálya új csomópontjából ágazik ki nem sokkal a balatonvilágosi előtt. (Vezess.hu)
Javít a MÁV-Start új, 2019-2020-as menetrendje a Győr és a Balaton közti összeköttetésen. December 15-től új InterRégió vonat jár Győrből Celldömölkön, Tapolcán és Keszthelyen át Balatonszentgyörgyre. Ütemes menetrenddel napi 7 pár vonat fog két óránként erre közlekedni. Győrtől Balatonszentgyörgyre és vissza fél órával gyorsabban lehet majd eljutni. (Kisalföld)
Épül-szépül
Fontos mondatot mondott ki Sógor Csaba a Miniszterelnökségtől egy siófoki konferencián: „A Balaton-part mindenkié, ezért a megközelíthetősége közérdek”. Ez szerinte az új Balaton-törvényben is benne van. Fontos az is, hogy Sógor szerint ha az új jogszabály miatt megalkotott településrendezési tervek anyagi kárt eredményeznek valakinek, azt az állam megtéríti. Kiderült még, hogy nagy harc folyik a természetvédelmisekkel az új csónakkikötők létesítése miatt, illetve hogy az önkormányzatok már nem jelölhetnek ki új építési- és lakóterületeket. (HírBalaton)
Videót tett közzé az egyik kivitelező, a Colas-csoport arról, hogyan fog kinézni az átépített Sió-zsilip Siófokon. A Strabaggal és az Aqua Generál Kft.-vel 2020 végéig felújítják a zsilipet, valamint a Siót és két kapcsolódó vízfolyást is rendeznek, felújítják védműveiket. (Magyar Építők)
Mozgás
Állami támogatással bővítik a vasalt utak, azaz via ferraták láncolatát Magyarországon. Több hullámban építik ki a biztosított sziklamászó útvonalakat, az első ütemben lesz az egyetlen Balaton-környéki, a bakonyi Cuha-völgy kap három darab, összesen 820 méter hosszú útvonalat (B-C-D nehézségűeket). (Index)
Március 9-én már szállítottak kirándulókat az eplényi ülőfelvonón, de a 35 ezer utassal büszkélkedő libegőszezon lezárult. Ezzel hamarosan kezdetét veszi a síszezon, amire újításokkal készül a síaréna: új hóágyúval, átalakított oktatópályával, kicsinosított épülettel, új tájékoztató, irányjelző és sí-kresz-táblákkal várnak mindenkit. (Kalandhegy.hu; Veol)
Sorra nyílnak a korcsolyapályák a Balatonnál, idén hét helyen lehet majd csúszni. Délen Balatonlelle, Balatonboglár és Siófok, északon Keszthely, Szigliget, valamint az új műjéggel jelentkező Veszprém és Balatonfüred is megnyitnak. A nyitások már ezen a hétvégén elkezdődtek, több pálya pedig a december 7-i hétvégétől várja az első korizókat. (We Love Balaton)
Kultúra & szórakozás
A világ egyik legfontosabb építészeti weboldala, az ArchDaily is megemlékezett a veszprémi Haszkovó (Jutasi úti) lakótelepen megrendezett köztéri szoborkiállításról. A Veszprémi Design Hét keretében öt különböző európai építész- és designiroda tervezett szoborszerű utcabútorokat a hatalmas lakótelepre, amiről mi is írtunk. (ArchDaily)
Az épületet megvásárló és felújító családról Gyetvai-villának elnevezett épületet végre átadták Balatonfüreden. A Törleyek által építeni kezdett szecessziós villa hosszú szünet után ismét kulturális szalonként fog működni, elsőként Orosz György természetfotós Fénnyel festett pillanatok címú kiállítása lesz látható január 6-ig (csak hétvégente), de adventre kakaós-vajaskalácsos mesedélelőttökkel is készülnek szombatonként. (Kultúra.Balatonfüred.hu)
November 26-án megnyílt Tapolcán a városi múzeum új állandó kiállítása. Az anyagot Hangodi László főmuzeológus irányításával rakták össze, abban helyet kaptak a város több ezer éves tárgyi és írásos emlékei. A háromnyelvű tárlat a 6000 év kőben, tárgyban és képben, fejezetek Tapolca történetéből az újkőkortól a huszadik század elejéig címet viseli majd. (Tapolcai Média)
A Lechner Tudásközpont két online térképén lehet mostantól böngészni az országban található, híres emberek által látogatott vagy lakott, vagy csak önmagukban híres házakat. A híres emberes térkép csak Budapestre kereshető, ellenben a Köztünk élő építészet című országosan, így a Balatonnál is. A teljesség igénye nélkül az alsóörsi Nyárfás ABC-től a keszthelyi Festetics-kastélyig sok érdekes épületről mesél a térkép. (Fidelio)
Parov Stelar, Timmy Trumpet, Martin Solveig és a Milky Chance is jön a STRAND Fesztiválra 2020. augusztus 18-22. között - jelentették be a szervezők. A jegyértékesítés is elindul december 2-án. Azt is közölték, hogy a fesztivált jelölték a European Festival Awards shortlistjén, Best Medium-Sized Festival kategóriában. (STRAND Fesztivál közleménye)
Ingatlan
Az új áfavisszatérítési lehetőséggel még népszerűbb lesz a falusi csok, ami felpörgetheti a községek ingatlanpiacát. Mivel a kereslet megnőtt, ezért az árak is átlag 10 százalékkal emelkedtek az érintett településeken. A legnagyobb kereslet a Balatonnal határos két megyét, Veszprémet és Somogyot érinti, Veszprém a települések átlagos ingatlanárában is országos első. (Ingatlan.com közleménye)