A középkorban nyoma sem volt a Balaton-felvidék mostani nyugalmának, ugyanakkor nem volt hiány a Trónok harcát idéző jelenetekből és az ármánykodásból. Rablólovagok és „garázda” vitézek dúlták fel a falvakat, foglaltak le szőlőket, és tették pokollá egymás életét. A hatalmaskodásokba még egy várúrnő is beszállt.
Elfoglalni egy szőlőbirtokot, vagy lerohanni egy falut – a korabeli pereket megörökítő oklevelek szerint bevett szokás volt a Balaton „urai” között. Bemutatunk néhányat közülük, és azt is, mit tehettek komolyabb következmények nélkül, és milyen ambíciókat dédelgettek a hatalmuk kiterjesztésével kapcsolatban.
Tapolca első név szerint ismert tulajdonosa, Turul ispán vagy Turul comes például a Szentföldet megjárt kereszteslovag volt, de a rablólovag jelzőre is rászolgált. II. Endre király bizalmi embereként, még 1217 előtt, szolgálatai fejében birtokadományként kapta a települést, és a középkorban a „Hegymagas” néven emlegetett Szent György-hegy környékén foglalt el birtokokat, gyakran a veszprémi káptalan rovására. Utódai az 1300-as évek első feléig voltak Tapolca földesurai, és a várost az oklevelek később időnként Turultapolcaként emlegették.
Amikor a Csobánc urai fosztogattak
Csobánc várának ura a 14. század elejétől a Rátót nemzetségből származó Gyulaffy-család volt. Az ő érdemük, hogy a várat a törökök soha nem tudták bevenni, ugyanakkor rengeteget sanyargatták a környéken élőket. A Balaton-felvidék állandó fosztogatói lettek, és erről számos panasz és per maradt fent az oklevelekben. A rablólovagok nemcsak a jobbágyokat zaklatták, hanem kifosztották a hazatérő vásározókat, magánháborúkat folytattak a többi várúrral, vagy egyszerűen lefoglaltak maguknak területeket - többek között a jó bort adó szőlőket a veszprémi káptalan birtokai közül. És nemcsak a férfiakra volt jellemző ez a hozzáállás: Gyulaffy Zsigmond felesége, Fruzsina például egyszerűen elköttette egy dékánkanonok ökreit. Mindennapos eset volt ez akkoriban.
Csobánc leghíresebb várkapitánya, a "magyar Achilles" jelzővel is illetett Gyulaffy László az 1540-es évek elején vette át a váruradalom kormányzását – és folytatta ősei életvitelét is, ami a fosztogatásokat illeti. Többek között a szigligeti vár kapitányával, Magyar Bálinttal is háborúban állt. Gyulaffy egyébként verhetetlen bajvívó hírében állt, többször megküzdött a törökkel a Balaton jegén, 1562 tavaszán pedig részt vett a törökök kezére jutott hegyesdi vár visszafoglalásában. Az ostrom előtt vívta meg számos párviadala közül a leghíresebbet, amikor is diadalt aratott a hegyesdi török várparancsnok, Bayazid vajda felett. A várkapitány már az első összecsapásnál zászlóstól átszúrta a török vezér testét a kopjájával.
…és aki visszavágott
A már említett palonai Magyar Bálint 1545-től megszakításokkal haláláig Szigliget és Fonyód várkapitánya volt. Ő is kiérdemelte a rablólovag jelzőt: a tiltások ellenére állandóan törökellenes portyákat indított, és a Balaton környéki falvakat is sanyargatta, magáénak érezte a töröktől visszafoglalt területeket. Az összes környékbeli vár kapitányával – többek között Gyulaffy Lászlóval is hadban állt a közeli falvakért. A Balaton környékének nemessége rengeteg pert indított ellene, hatástalanul – harcban szerzett érdemei megvédték a büntetésektől.
Aki fejedelem akart lenni
A Balaton egykori urai közé tartozott Újlaki Miklós is, aki macsói bán, erdélyi vajda és bosnyák király volt egy személyben, az ország legnagyobb birtokosainak egyikeként vonult be a történelembe. 1458-ban 16 vár, 9 kastély, 20 mezőváros és mintegy 400 falu volt a tulajdonában. Övé volt a fél Dunántúl – többek között a szigligeti és a hegyesdi vár a hozzá tartozó falvak sokaságával és más birtoktestekkel együtt. Egy egész dunántúli fejedelemséget akart létrehozni, aminek Palota, a mai Várpalota lett volna a központja.
Mindig úgy helyezkedett, hogy a tűz közelében legyen: Hunyadi Lászlóhoz szoros barátság fűzte, aztán szembefordult vele, és tagja volt az őt halálra ítélő bíróságnak. Mátyás király ellen is szövetkezett és harcolt, de végül behódolt a királynak.
A veszprémi püspök is hatalmi tényező volt
A Balaton urai közé tartozott a püspök is: a nyugati Balaton-felvidéken az egyház kiterjedt birtoktestekkel rendelkezett az Árpád-kortól a kora újkorig. A veszprémi püspök komoly hatalmi tényező volt a középkorban, a már elpusztult és ma is létező falvak és mezővárosok, pl. Tapolca és Sümeg területén. Erről tanúskodik például a gótikus stílusban épült Velétei palota, amelynek romjai ma is láthatók Szentbékkálla közelében. A püspök megerődített gazdasági uradalmi központja volt.
A cikkhez a következő forrásokat használtuk:
Kertész Károly: Tapolcai életrajzi lexikon 1-4.
Hangodi László: Csobánc vára és urai a középkorban, 2004.
