Érdekel, hogy járnak a vonatok, mi lesz a kapolcsi Kúriával, miért díjazták Garamvári Vencelt és miért verselnek az almádi strandokon? A We Love Balaton hírösszefoglalója elárulja.

Új, visszatérő rovattal jelentkezünk, amelyben az elmúlt egy hét legfontosabb balatoni történéseit gyűjtjük össze. Azokat a Balaton környezetében történő, turisztikai szempontból releváns híreket foglaljuk össze röviden, amelyek érinthetik az itt élők és az ide látogatók életét egyaránt. A programajánlónk ettől függetlenül továbbra is megmarad: minden csütörtökön összegyűjtjük a soron következő hétvége számunkra legérdekesebb programjait. Azzal előretekintünk, ezzel a hírösszefoglalóval pedig visszafele. Lássuk az első gyűjtést!

Jó a víz!

A tó vízminősége kiváló, erről az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete adott ki részletes közleményt a hét folyamán. Ebből kiderül, hogy a tó befagyásának téli elmaradása nincs negatív hatással a vízminőségre, valamint említik azt is, hogy egy idegenhonos csigafaj is stabilan megjelent a Balatonnál. A magas vízszintről is írnak, hiszen ez hatással van az élővilágra: "2019 első négy hónapjára a túlszabályozott vízszint volt jellemző", ez pedig 2-3 méterrel visszaszorította a nádasokat. 

A hét elején arról is érkezett hír, hogy hiába eresztik teljes gőzzel a vizet a Balatonból a Sión, a vízszint a nagy esőzések miatt egyre magasabb, Balatonmáriafürdőn északi szél esetén a 136 centit is elérhette a vízmagasság. Azóta apadt a vízszint, a Vízügy honlapja szerint június 9-én 126 cm-es magasságot mértek.

Közlekedés 

Nyáron is folytatódik az M7-es autópálya új csomópontjának építése a 710-es főúttal. A sebességkorlátozások érvényben maradnak, terelésekre számítani kell, emiatt dugók is lehetnek. Épül a rengeteg fa kivágásával járó M76-os is, elkezdték beemelni a balatonszentgyörgyi csomópontba a hídgerendákat. 

Bejelentették a nyári vasúti menetrendet, a MÁV sűríti és nagyobb kapacitásúra cseréli Balatonra közlekedő szerelvényeit, lesznek a strandvárosokat útba ejtő fürdővonatok, IC-kocsikat is kapcsolnak a szerelvényekhez, a déli parton pedig kísérleti jelleggel visszahozzák a büfékocsikat. Részletek ezen a linken.

Június 1-től - napi akár 14 járattal - újraindult a felújítás alatt álló balatonfenyvesi kisvasút. Megújult eddig a fenyvesi végállomás és 1,5 kilométer pálya, a renoválást szeptember 9-től folytatják.

Június 1-én elkezdődött az előidényi hajózási menetrend a Balatoni Hajózási Zrt. szerint, a menetrendi hajókról itt, a sétahajókról itt tájékozódhatsz. A főszezoni menetrend július 5-én lép életbe.

A Balatoni Bringakörút felújítása is elkezdődött, bár a főszezon elején leállítják majd őszig. Addig is több településen utcákat aszfaltoznak, festenek és tábláznak ki újra, néhány helyen nyomvonalat is módosítanak. Érdemes a Magyar Kerékpárosklub Balaton Facebook-oldalán követni az építkezést.

Épül-szépül

Döntés született róla, hogy 2020 őszére felújítják a kapolcsi Kúriát, ahol többek között létrejön a Művészetek Völgye Látogatóközpontja, rendezvénytereket, kávézót, biciklis pihenőt létesítenek. (Látványtervet ld. a fenti képen.)

Átadták a Balaton első sporthorgászcentrumát Keszthelyen: az Akvárium Apartmanházakban 16 darab négyszemélyes lakrészt alakítottak ki, mindegyikhez tartozik egy csónak is. Ősszel a kikötő felújításával és a jégverem akváriumházzá alakításával folytatják a munkát. 

Kutyabaráttá teszi Keszthely a Déli szabadstrandot, valamint kutyás élményparkot és piknikkertet alakítanak ki itt 2020 májusára, erről hétfőn döntött az önkormányzat.

Gasztro

Kiválóan szerepelt a londoni Decanter World Wine Awards borversenyen több balatoni és régiós borászat. A Kreinbacher egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot hozott el, de díjazták a Dobosi, a Figula, a Varga, a Gilvesy és a Pátzay borait is. A londoni International Wine Challenge versenyen is jól szerepeltek a környék borai, minderről itt olvashat bővebben.

A Garamvári Szőlőbirtok tulajdonosa, Garamvári Vencel kapta a Magyar Bor Akadémia 2019-es életműdíját.

Kultúra & szórakozás

Vers a Parton néven szokatlan kezdeményezéssel állt elő a balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület: a város strandjain minden nap 16:30-kor egy színész felolvas egy verset hangosbemondón. Radnóti és Kosztolányi mellett olyan kortárs költők is szavalják saját verseiket, mint Háy János vagy Lackfi János.

Kinyitottak a kertmozik Révfülöpön, Balatonakaliban és Fövenyesen is, júniusban már érdemes böngészni a programjukat.

+ Heti Örkényi sztori

Az Iho.hu és az RTL Klub (ld. a lenti videót) is beszámolt róla, hogy a híres svéd gyártmányú mozdony, a Nohab vontatott volna végig az északi parton egy nosztalgiavonatot, de ez elmaradt. Az ok az volt, hogy összeveszett két mozdonyvezető azon, ki vezesse a matuzsálemet. A MÁV végül el is bocsátotta egyiküket, aki mozdonyát a hír hallatán egyszerűen otthagyta egy pécsi állomáson.