A déli parton is vannak ám képeslapra illő falvak, mint a Fonyódtól nem messze, a Nagy-Berek szélén heverő Buzsák. Horvát hatások, német turisták és egy hozzácsatolt elképesztően retró fürdőtelep szerepel a községben elmerült fotósunk galériájában.
A Balaton felől ugyan még mindig jókora kerülővel közelíthető meg a kedves kis falu, a Nagy-Berekhez tapadó Buzsák mindenképp megéri ezt a kitérőt. Főleg akkor, ha szívesen elmerülünk a folklórban, annak a színes-szagos és élő változatában, nem a műanyagban, ami a Balaton oly sok kamucsárdájában szembejön az emberrel. Az Akts és Magyari falvak helyén kiépült falu az 1500-as évekre jó pár dalmát, illír, horvát családdal gazdagodott, unikális kultúrája alakult ki emiatt, hímzései, faragványai és táncai országszerte híressé tették. Hiába közel a Balaton, az idegenforgalom nem feltétlen a strandolókra épít (a fürdőzők más tészta), hanem erre a hagyományra. A pincesorral is büszkélkedő Buzsákot az utóbbi években kicsinosították, egyre jobban vonzza a külföldi, főleg német turistákat – már ha eltekintünk a járványhelyzettől.
A plusz vonzerő – és itt jönnek be a fürdőzők – a település külterületén lévő Csisztapuszta, ahol a hasonló nevű Csisztafürdő található. A 42 fokos, ásványi anyagokban gazdag, hidrokarbonátos kénes gyógyhatású vizét imádja az idősebb korosztály, a szocializmus óta nagy kultusznak örvend a német vendégek körében. A fürdő köré olyan üdülőtelep épült könnyűszerkezetes kis házakból, bódékból, ami egész Csisztát egy időutazás helyszínévé teszi. Hogy még inkább visszamenjünk az időben, komolyan tervben van a balatonfenyvesi kisvasút elhagyatott csisztai ágának újraépítése. Fotósunk Buzsákot és Csisztapusztát is bejárta, és elmerült a retró miliőben, csodáljátok meg a déli part e briliáns drágakövét!
![](https://welovebalaton.hu/i/34/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-45.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/f7/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-47.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/63/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-3.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/d2/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-6.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/17/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-10.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/68/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-12.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/fd/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-20.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/69/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-19.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/78/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-23.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/20/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-28.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/57/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-26.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/ba/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-32.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/45/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-33.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/47/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-40.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/ce/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-41.exact1980w.jpg)
![](https://welovebalaton.hu/i/fa/kallopeter-buzsak-csisztapuszta-2.exact1980w.jpg)